Közösen nyomoznak az eltűnt újságíró után a török és szaúdi hatóságok
Egyelőre senki nem tudja, hová tűnhetett Dzsamál Hasogdzsi.
Egyelőre senki nem tudja, hová tűnhetett Dzsamál Hasogdzsi.
Névtelenül nyilatkozó bolgár tisztviselők szerint egy román-moldovai kettős állampolgárról van szó, a bolgár belügyi tárca regionális igazgatóságának vezetője viszont azt közölte, hogy jelenleg egy román útlevéllel rendelkező ukrán állampolgárt hallgatnak ki az üggyel kapcsolatban.
A Nemzetközi Valutaalap arra figyelmeztette Törökországot, új gazdaságpolitikára van szükség, ha el akarja kerülni a válságot.
A nő több szállal is kötődik egy olasz vállalkozóhoz, akinek köze lehetett a szlovák újságíró meggyilkolásához.
Az oroszbarát és euroszkeptikus Marcello Foa sosem titkolta, hogy álhíreket ír, emellett nyíltan meleg-, bevándorlás- és oltásellenes.
Bíró Attilát és bolgár kollégáját akkor kísérték be a rendőrök, amikor éppen azt figyelték meg, ahogy az ügy egyik elkövetője dokumentumokat éget el.
Mindig nehéz volt Magyarországon középen állni, most ismét a „vagy velünk, vagy ellenünk” gondolkodás érvényesül, ami inkább a Rákosi-időkre volt jellemző - mondta a HVG-nek adott portréinterjúban Nick Thorpe, a BBC Budapesten élő tudósítója.
Viktorija Marinova félmeztelen holttestét a Duna partján találták meg, gyilkosa rendkívül kegyetlen módon végzett vele, miután megerőszakolta. A rendőrség szerint egyelőre semmi nem utal arra, hogy munkája miatt ölték volna meg, de a nyomozás még tart.
Egy amerikai újságíró Trump kampánygyűléséről tudósított a sapkában, de a csatorna szerint ez már sérti a pártatlanságot.
Az Aktuality.sk szerint Peter Sufliarsky szálka volt a helyi maffia szemében.
Veszélyes dolog oknyomozó újságírónak lenni, kivált akkor, ha orosz ügynökök után kutat valaki.
A szlovák sajtó azt írja, őrizetbe vette a szlovák rendőrség Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya meggyilkolásának gyanúsítottjait. Az egyik letartóztatott korábban a hírek szerint rendőrségi nyomozóként dolgozott.
Lemondott csütörtökön az ABC ausztrál közszolgálati műsorszolgáltató vezérigazgatója, Justin Milne, mert felmerült a gyanú, hogy kormányzati nyomásra akarta eltávolítani a szervezet két befolyásos újságíróját.
A férfi azt állítja, semmi köze Ján Kuciak és párja brutális kivégzéséhez.
Megrendelésre követték el a merényletet Ján Kuciak és kedvese, Martina Kusnírová ellen – jelentette be a gyilkossági ügy nyomozását felügyelő különleges ügyész.
Az újságíró 44 éves volt.
A fiatalok a végletekig rajonganak a száguldó cirkuszért, így nem meglepő, hogy az esküvőjüknek is akad némi F1-es felhangja.
A magát riporternek valló férfi a nukleáris fegyverkezéssel kapcsolatos aggodalmának adott hangot, ekkor megfogták és egyszerűen kihajították a teremből.
Belicza Beát egy londoni kórházban ápolják. Az adományokból férje az utazását és a szállását fizeti, mert a brit fővárostól messze laknak. Elek Krisztián azt mondta: nagyon meghatotta, hogy ilyen sokan segítenek nekik, ismerősök és ismeretlenek egyaránt.
Szaúd-Arábia körül kezd elfogyni a levegő.