#4ig




Nagy üzleti és politikai játszmák részese is lehetett Orbán, amikor élőben nézte Szoboszlai játékát

Tanulmányúton volt Orbán Viktor kormányfő a hétvégén, amikor a helyszínen nézte végig a Manchester City és a Liverpool mérkőzését. Ezt maga a miniszterelnök mondta az ATV-nek adott interjúban, hozzátéve, hogy jó barátja a manchesteri klub elnöke. Khaldoon Al Mubarak azonban nemcsak a sportban, hanem az üzletben és a világpolitikában is fontos összekötő.



42 ezer kilométer, ami összeköti Magyarország digitális életét

Ahogy a víz és a levegő elengedhetetlen az élethez, úgy a megbízható hálózati kapcsolat és összeköttetések is alapfeltételei a modern társadalom működésének. A vezetékes infrastruktúra ma már nem kényelmi extra, hanem az a technológiai háttér, amelyre minden digitális szolgáltatás – a felhőtől a videóhívásig, a távtanulástól a gyártósori automatizációig – épül. A 2Connect a hazai digitalizáció láthatatlan motorja – hálózata az idegrendszer, ami a modern társadalmat működteti.


Most végre kiderül, mit jelentenek a Z generáció legfurább szavai!

A Z generáció szokásai elsőre furcsának tűnhetnek: egyik pillanatban pár másodperces videókat pörgetnek, a másikban sorozatokat néznek hajnalig, és közben sokszor alig értjük, miről beszélnek. Cikkünkben tartalomfogyasztási szokásaikról és néhány divatos kifejezésükről is szót ejtünk, a One Z generációs szótára segítségével pedig az is kiderül, hogy mit takar pontosan a boujee, a cap vagy a binge.



Tanít a TikTok-nemzedék: szleng kezdőknek

Az idősebbek számára sokszor nem könnyű megtalálni a fiatalabbakkal a közös nyelvet – sokszor nemcsak átvitt, de szó szerinti értelemben is. Játékos formában azonban a szleng akár összekötő kapocs is lehet az egyes generációk között, mint Till Attila és Balázs Kicks közös videójában.








A jövő adatai az űrből jönnek

Ebben a pillanatban is ezrével keringenek a fejünk felett a műholdak, amelyek különböző méréseket, megfigyeléseket végeznek a földfelszínnel kapcsolatban mind kereskedelmi, mind pedig állami megrendelésekre. A piac egyre növekszik, és a HUSAT program révén Magyarország is a részesévé kíván válni.


MI a vállalatoknál: láthatatlan segítő vagy biztonsági rés?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek térhódítása új lehetőségeket nyit meg a vállalatok számára, miközben kontroll nélküli használatuk komoly kockázatokat is rejt. A Shadow AI – vagyis az informatikai részleg tudta nélkül alkalmazott MI-eszközök – adatbiztonsági és jogi kihívásokat jelenthetnek. Dalos-Kovács Gabriellával, a 4iG Group AI Officer & Strategist munkatársával beszélgettünk.



Műholdas földmegfigyelés: magyar vállalat is lehet globális adatszolgáltató

Az országhatárokon átívelő űripar teljes átalakuláson megy keresztül napjainkban, aminek részeként a 4iG Űr és Védelmi Zrt. elindította Közép-Európa legnagyobb magánműhold-programját. A HUSAT keretében pályára állítandó űreszközök hatalmas mennyiségű adatot gyűjtenek majd a Föld teljes felszínéről, amelyekből MI-alapú algoritmusokkal értéknövelt térbeli információk állíthatók elő. Mindez jelentős üzleti potenciált képvisel a földmegfigyelési szolgáltatások nemzetközi piacán, ugyanis a civil felhasználók és a védelmi szektor adatigénye is gyorsuló ütemben növekszik.