A világ egyik legnagyobb hadiipari cégétől vesz műholdat a 4iG

A védelmi és űripari porfóliót építő 4iG egy sor amerikai vállalattal kötött megállapodást.

Geostacionárius kommunikációs műhold beszerzéséről írt alá szerződést a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. és a Northrop Grumman hadiipari vállalat. A már kipróbált GEOStar-3 platformra épülő műholdat, mely kategóriájában az első magyar eszköz lesz, 2030-ban veheti át a magyar fél. A 4iG hangsúlyozta: a most aláírt tranzakció a HUSAT-programjuk (Hungarian Satellite) eddigi legnagyobb nemzetközi ipari együttműködését jelenti „több száz millió dollár” értékben.

A Northrop Grumman képviselői a Fidesz és Orbán Viktor mellett kampányoló J. D. Vance amerikai alelnök delegációjával érkeztek Budapestre, ami miatt Sárhegyi István, a 4iG S&D elnök-vezérigazgatója történelmi jelentőségűnek nevezte a napot. Beszédében kifejtette, hogy a jelzőre még egy oka volt: ugyanis rekordot döntött a Földtől 400 ezer kilométerre eltávolodó Artemis-misszió, melyben szintén volt része a mostani tárgyalópartnereinek. Sárhegyi hozzátette, hogy a mostani műholdbeszerzéssel „csak” 36 ezer kilométert céloznak.

https://hvg.hu/360/20241115_sarhegyi-istvan-magyarorszag-urterveirol-es-hagyomanyairol-egi-elkepzelesek

A geostacionárius pályán mozgó kommunikációs műhold olyan eszköz, amely pontosan a Föld forgási sebességével kering, így lényegében egy fix pontot fed le (ami akár a Föld harmada is lehet), és állandóan rendelkezésre áll. Sárhegyi úgy fogalmazott, hogy most ennek a kategóriának a Rolls-Royce-át szerzik be. (Kellően vicces módon az ikonikus brit autómárka is már inkább a hadiiparból él.) A műholdak kettős felhasználásúak, így katonai értelemben is jelentőséggel bírnak.

Az amerikai Northrop Grumman a világ negyedik, s Amerika harmadik legnagyobb védelmi ipari vállalata. Olyan haditechnikai eszközök kötődnek a céghez, mint a B-2 Spirit és a B-21 Raider stratégiai bombázók, de az űriparban is aktívak. A 2024-ben jegyzett 41 milliárd dolláros árbevételének 89 százaléka a hadiiparból származott.

Továbbá a két cég kibővíti a tavaly decemberben aláírt keretmegállapodását. Drónelhárítási rendszerek és precíziós irányítórendszerek területén is közös programokat indítanak. Stephen O’Bryan, a Northrop Grumman alelnöke arról beszélt a szerződés aláírásakor, hogy a magyar partnerség jó alap a regionális együttműködésekhez. Kiemelte, hogy gyorsan haladnak a munkával, a 4iG-vel novemberben kezdtek tárgyalni.

A 4iG az évtized végéig nyolc, alacsony Föld körüli pályán működő földmegfigyelési műholdat is fel akar bocsátani, amiket a martonvásári technológiai központjában állítanak elő a céghez tartozó Remred gyárában, melyet 2026 végén adnak át, s jővőre kezdi a gyártást. A műholdak földi antennarendszerét a német Vertex, a képalkotó rendszereket a dél-koreai TelePIX, a SAR-radartechnológiát az olasz MetaSensing biztosítja.

https://hvg.hu/360/20250620_hvg-hadiipari_privatizacio_fegyverkezes_4iG_N7_NGM_vedelmi_export_Jaszai_Gellert_versenykepesseg

Az eredetileg távközléssel foglalkozó 4iG az elmúlt években erőteljesen terjeszkedik a védelmi és űriparban, portfólióját pedig a 4iG S&D alá szervezték. Mint a HVG megírta, a 4iG közel egy éve állapodott meg a Nemzetgazdasági Minisztériummal, hogy stratégiai többséget vásárolnak az N7 hadiipari holdingban lévő vállalatokban. Mostanra a magyar cég 75 százalékos részesedést plusz egy szavazatot szerzett a legfontosabb hazai védelmi ipari cégekben. A konstrukció értelmében az ingatlanok az államnál maradtak, amiért a 4iG bérleti díjat fizet.

Sárhegyi elmondta a HVG kérdésére, hogy eddig jó tapasztalataik vannak az átvett cégekkel, amikkel munkához is láttak. Ez leginkább szerződések és együttműködések kötésében érhető tetten.

Az Apex Technology vállalattal kisműhold-sorozatgyártás meghonosításán dolgoznak. A védelmi területén az L3Harris és a Lockheed Martin partnereként a HIMARS rakétarendszerek hazai járművekre történő integrációját tűzték ki, amit a Czechoslovak Grouppal közösen, a Rábán keresztül készítenek HUMARS néven. A cseh hadiipari cég egyébként kisebbségi részt szerzett a 4iG-hoz kerülő, aknavetőkkel foglalkozó Hirtenberger Defence-ben is. Továbbá párbeszédet fojtatnak a vezető amerikai kisműholdplatform-gyártó Apex Technologyval egy közös vállalat megalapításáról, amely egy Európában megvalósuló, sorozatgyártásra optimalizált kisműholdgyártási kapacitás kiépítését célozza a műhold-konstellációk kiszolgálására.

https://hvg.hu/360/20260108_rheinmetall-gyar-zalaegerszeg-lynx-gyalogsagi-harcjarmu-magyar-hadiipar-nemetorszag-honvedseg

A terjeszkedő 4iG részvényárfolyama viszont – mint a HVG cikke kifejti – nyomás alá került, miután az Európai Bizottság csak Magyarországnak nem hagyta jóvá a kormány által megpályázott több mint 17 milliárd eurós uniós védelmi SAFE-hitelt. A befektetői bizalmat tovább gyengíti, hogy közvélemény-kutatások a Tisza Párt jelentős előnyét mutatják a kormánypártokkal szemben, mivel az ellenzéki párt győzelme esetén a 4iG piaci pozícióinak és állami megrendeléseinek felülvizsgálatát ígéri, az állami hadiipar privatizációjára pedig kapásból azt mondta Magyar Péter, hogy visszacsinálják.

https://hvg.hu/360/20260204_safe-eu-vedelmi-hitel-magyarorszag-jogallamisag-kondicionalitasi-mechanizmus-befagyasztott-penzek-valasztasok

Hozzászólások