Czeglédi Fanni Élet+Stílus

Nem tanultunk zenélni, mi csak csapatjuk – Parno Graszt-interjú

Egy szabolcsi kis faluból indultak, ma már a legtöbb budapesti helyet meg tudják tölteni: kanyargós út vezetett idáig, először külföldön váltak ismertté, a hazai zenei véráramba pedig A Dal után kerültek be. Egy-egy ügy apropóján ők is felemelik a hangjukat a rasszizmus ellen, de nem akarnak polgárjogi harcosokká válni. A zenekar vezetőjével, Oláh Józseffel, és menedzserükkel, László Sándorral beszélgettünk, többek között az új Parno Graszt-albumról.

hvg.hu Kult

Újabb szakértő: nem plagizált Petruska

„A karakter és hangulat valóban hasonló, de a felhasznált zenei eszközök túl nagy számban térnek el egymástól ahhoz, hogy meggyőződéssel állítsam: nincs szó plágiumról” – írja Victor Máté zeneszerző.

hvg.hu Kult

Újabb hat továbbjutó A Dalban

Szombaton volt a A Dal 2019 harmadik válogatója. Az X-Faktor tavalyi győztese csak vigaszágon jutott tovább, a tavalyi A Dal döntőse. a Leander Kills kiesett.

MTI Kult

350 számmal pályáztak A Dalba

Ebből a harminc legjobb kerül csak képernyőre, amik közül az Eurovíziós Dalfesztiválra küldendő dalt lehet majd kiválasztani.

1 2 3 4 5 6
Tarlóstól Puzsérig minden főpolgármester-jelölt büntetést kapott

Tarlóstól Puzsérig minden főpolgármester-jelölt büntetést kapott

Videó: Forgalommal szembehajtva próbálta elkerülni a dugót egy autós az M5-ösön

Videó: Forgalommal szembehajtva próbálta elkerülni a dugót egy autós az M5-ösön

Egy kis alpesi házikóban 10 ember most éppen azon stresszel, hogy el van zárva a műszaki cikkektől

Egy kis alpesi házikóban 10 ember most éppen azon stresszel, hogy el van zárva a műszaki cikkektől

Visszatért a vöröskereszt Afganisztánba, és biztonsági garanciát kapott

Visszatért a vöröskereszt Afganisztánba, és biztonsági garanciát kapott

Fülke: Nem biztos, hogy jól járt Tarlós azzal, hogy Gulyás megzsarolta a budapestieket

Fülke: Nem biztos, hogy jól járt Tarlós azzal, hogy Gulyás megzsarolta a budapestieket

Nagykállóban lenne képviselő Orosz Mihály Zoltán

Nagykállóban lenne képviselő Orosz Mihály Zoltán

Kiöntötte a pilóta a kávéját az óceán fölött, kényszerleszállás lett a vége

Kiöntötte a pilóta a kávéját az óceán fölött, kényszerleszállás lett a vége

Trump megerősítette: megölték Oszama bin Laden fiát

Trump megerősítette: megölték Oszama bin Laden fiát

Már a külföldieknek is túl drágák a magyar szállások?

Már a külföldieknek is túl drágák a magyar szállások?

Kutyaláz: ezrek özönlenek világszerte a Corgi kávézókba

Kutyaláz: ezrek özönlenek világszerte a Corgi kávézókba

Az FBI is körözte a két férfit, akiket Budapesten fogtak el

Az FBI is körözte a két férfit, akiket Budapesten fogtak el

A címlapról ajánljuk