szerző:
hvg.hu/MTI

Több mint 550 nevezés érkezett hozzájuk.

Már most rekordot döntött A Dal 2020
Budapest, 2019. december 5., csütörtök (OTS) - A magyar könnyűzene letette a voksát, minden eddiginél több, 559 nevezés érkezett A Dal 2020 pályázati felhívására. A hatalmas érdeklődés és a jelentkezők száma is azt mutatja, hogy a műsor készítői jó döntést hoztak azzal, hogy jövőre az Eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar dalokat, tehetségeket, értékteremtő produkciókat támogatják. A Dal című műsor pedig továbbra is fontos katalizátora a magyar könnyűzenei életnek.
Ismert és pályájuk elején álló zenészek egyaránt nagy számban jelentkeztek a 2020-as mezőnybe. A szakmai zsűri feladata nem lesz egyszerű: a beérkezett 559 dalból kell kiválasztaniuk a legjobb 30-at, amelyek bekerülnek a Duna Televízió képernyőjén jövőre látható dalválasztó show-ba. A 2020 elején induló élő műsorban a nézők és a zsűri közösen dönti el, melyik lesz 2020 legjobb magyar slágere, amelynek előadója a legnagyobb hazai fesztiválok színpadjára léphet, kiemelt médiatámogatásban részesül és zenei pályájára fordítható támogatást is kap.
A Dal 2020 - jövő év elejétől a Duna Televízió műsorán!Október

Október végén derült ki, de novemberben lett hivatalos, hogy Magyarország nem indul a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválon. Később több külföldi és hazai lap is azt latolgatta, vajon mennyiben járult hozzá a döntéshez az, hogy a műsor terepet ad a homoszexuális előadóknak is.

Ezt a felvetést – elfogadhatatlannak és felháborítónak tartva – az MTVA közleményben utasította vissza, de továbbra sem indokolták meg, miért nem indulunk, csupán annyit írtak:

jövőre az Eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítjük.

Az MTVA most újabb közleményben számolt be a döntés sikeréről, hiszen, mint kiderült,

már most rekordot döntött A Dal 2020.

"A magyar könnyűzene letette a voksát, minden eddiginél több, 559 nevezés érkezett A Dal 2020 pályázati felhívására. A hatalmas érdeklődés és a jelentkezők száma is azt mutatja, hogy a műsor készítői jó döntést hoztak azzal, hogy jövőre az eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar dalokat, tehetségeket, értékteremtő produkciókat támogatják. A Dal című műsor pedig továbbra is fontos katalizátora a magyar könnyűzenei életnek."

Hozzáteszik, a 2020 elején induló élő műsorban a nézők és a zsűri közösen dönti el, melyik lesz 2020 legjobb magyar slágere, amelynek előadója a legnagyobb hazai fesztiválok színpadjára léphet, kiemelt médiatámogatásban részesül, és zenei pályájára fordítható támogatást is kap.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Új esztergomi hibrid: 7 millió forint felett startol a legjobban felszerelt új Suzuki Vitara

Új esztergomi hibrid: 7 millió forint felett startol a legjobban felszerelt új Suzuki Vitara

Beperli az MTI-t a Magyar Helsinki Bizottság

Beperli az MTI-t a Magyar Helsinki Bizottság

Lezárják két órára az M1-es autópályát

Lezárják két órára az M1-es autópályát

Hazánkban a legújabb zöld rendszámos Opel

Hazánkban a legújabb zöld rendszámos Opel

Aján Tamás: egyéni érdekek állnak a támadások mögött

Aján Tamás: egyéni érdekek állnak a támadások mögött

Így rendszerezze teendőit és pénzügyeit!

Így rendszerezze teendőit és pénzügyeit!