17 éves magyar focistát szerződtetett az NB II.-ből az AC Milan
A kettős állampolgár Kerkez Milost a Győrből igazolta Paolo Maldini, különgépet is küldtek érte.
A kettős állampolgár Kerkez Milost a Győrből igazolta Paolo Maldini, különgépet is küldtek érte.
Bár az olasz csapatnak idén nagyon jól indult a szezon, a középpályára elkelne egy technikás játékos. Az olasz sportújságírók szerint Szoboszlai lehet a megoldás.
A magyar középpályást öt évre szerződtetné a milánói csapat a La Gazzetta dello Sport szerint.
Vagy a szélvédő adta meg magát Ibrahimovicnak, ki tudja.
A focista hazájának nincs kiadatási egyezménye Olaszországgal, így egyelőre biztonságban érezheti magát.
Paolo Maldini 19 éves fia megszerezte első gólját abban egyesületben, amelyben apja és nagyapja is játszott.
Az előző idényben döntős Manchester City 6-3-ra legyőzte a három magyar válogatott labdarúgóval felálló német RB Leipziget a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, szerdán. Az ajaxos Sebastien Haller négyszer volt eredményes a Sporting CP otthonában.
A két klub bukja a licencét, ha kitart az európai és a nemzetközi szövetség által el nem ismert sorozat mellett.
Már csak négy csapat van, amelyik nem lépett vissza hivatalosan a Szuperligától. Aleksander Ceferin szerint az ő sorozataik nélkülük is jók lesznek.
A 2021/2022-es szezon végéig biztosan az AC Milanban focizik Zlatan Ibrahimovic.
Az AC Milan klasszisa öt év után tér vissza a nemzeti csapatba.
A 39 éves támadó öt éve nem szerepelt Svédország nemzeti csapatában.
Mario Mandzukic játszott korábban az Atlético Madridban, a Bayern Münchenben és a Juventusban is.
Az Arsenal és a Villarreal nyerni tudott a sorozatban.
Az osztrák Wolfsberger AC idegenben 4-1-re legyőzte Feyenoordot.
Házi karanténba került a svéd klasszis.
Ibrahimovic olyan beszólást eresztett el egy Parma-játékos ellen, ami igazán rá vall.
A hétfői edzés végén sérült meg a csatár.
A három méter magas, közel 17 millió forintból készült szobrot januárban le is döntötték.
Paolo Maldini és fia, Daniel Maldini is elkapta a fertőzést.