Gázolt a vonat Gárdonynál
A Veszprémből a Déli pályaudvarra tartó vonat gázolt el egy embert Agárd és Gárdony között kedd reggel.
A Veszprémből a Déli pályaudvarra tartó vonat gázolt el egy embert Agárd és Gárdony között kedd reggel.
Az áldozat az anyja szerint kiugrani sem tudott volna a székéből a vonat elől.
2,5 milliárd forint uniós támogatásból újult meg 2015-ben a Velencei-tavi Vízi Sportiskola (VVSI) agárdi telephelye, ahol többek között a Pedagógia Szakszolgálat és Korai Fejlesztő Központ is működik. A beruházás során megújult a telepen található hotel is, amely teljeskörűen akadálymentes lett. Itt évek óta táboroztak súlyos izomsorvadásban szenvedő gyermekek és családjaik, idéntől azonban már nem vehetik igénybe ezt a lehetőséget, mert a hotelben az iváncsai akkumulátorgyár dél-koreai vendégmunkásai laknak.
A tó vízszintje kritikusra csökkent a nyáron, de a szakemberek már megkezdték a vízpótlás előkészületeit.
Akár kisebb parcellákra is fel lehet majd szabdalni egyes strandokat, sűrűbben beépíteni a vízhez közeli területet Gárdonyban a Velencei-tónál, ahol egy sor strandot és parti telket minősítenének át. A helyiek és a nyaralótulajdonosok a szabadon hozzáférhető partot féltik, az önkormányzat viszont fejleszteni szeretne a turisztikai bevételekért. Annyira, hogy boldogan adtak el egy kempingnek parti területeket, majd minősítették át ezeket is. Helyszíni riport videóval.
Az agárdiak nem nézik jó szemmel, hogy beépítésre kerül az egyik utolsó szabad partszakasz a Velencei-tónál. Az érintett cég azonban állítja, semmilyen kár nem fogja érni a lakosokat, és az önkormányzat is jól jár a sportcélú beruházással.
A kormányhivatal oszlajta a homályt: összesen három ingyenes strandot zárattak be az engedélyek hiánya miatt Velencében és Gárdonyban.
A hatóság szerint nem a vízminőséggel van baj, a probléma az, hogy a szabadstrandok engedély nélkül üzemelnek, nem felelnek meg a közegészségügyi feltételeknek és nincsenek vízi mentők, elsősegélynyújtó helyek.
A megnövekedett hétvégi forgalom miatt hosszú kocsisor alakult ki vasárnap délelőtt a 7-es számú főúton, Agárd központjában, a közlekedési lámpánál, ezért a közlekedőknek alternatív útvonalakat javasol a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nem fényevésbe, hanem feltehetően egy veleszületett rendellenességbe halt bele az a másfél éves kisfiú, aki három hónapja éhen halt. A szülők szerint egy természetgyógyásszal próbálták kezeltetni a gyereket, aki egyre csak fogyott.
A rendőrök egy órán belül elfogták és őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt.
Az érkező vonat elé lépett egy gyalogos.
L. Simon László a Velencei-tó környékére szeretne egy uszodát, erről a Fejér Megyei Hírlapba írt.
Óriási magyar sikerrel zárult az idei Destillata verseny. A pálinkák, párlatok, likőrök 23. európai megmérettetésén 2015-ben az Év Párlatfőzdéje címet az Agárdi Pálinkafőzde nyerte el, alapító-tulajdonosa, Vértes Tibor pedig az Év Főzőmestere lett.
Ismét megbüntették azt a budapesti doktornőt, aki a halálra éheztetett agárdi kisfiút is kezelte – írja a Blikk. A kisfiú szüleinek házi őrizete februárban jár le, akkor döntenek arról, hogy meghosszabbítják-e.
Az ombudsman szerint nem tett eleget jelzési kötelezettségének az a gyermekorvos, aki az áprilisban Agárdon halálra éheztetett gyermeket kilenc hónapos koráig ellátta – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerdán az MTI-vel.