Az albán miniszterelnök hűséget fogadott az EU-nak
Két évvel azt követően, hogy az EU megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Albániával, megtartották az első érdemi kormányközi konferenciát is, amelyen már tárgyalási fejezeteket is megnyitottak.
Két évvel azt követően, hogy az EU megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Albániával, megtartották az első érdemi kormányközi konferenciát is, amelyen már tárgyalási fejezeteket is megnyitottak.
Olaszország elsőként próbálkozik menekülttáborok nyitásával nem a saját területén, de Európában maradva. A két tábor fenntartása 2028-ig 670 millió eurójába kerül az olasz államnak.
A cápa teljesen egészséges volt, amikor kifogták, leszámítva, hogy volt egy 18 centis csonk a fejében.
Mire hasonlít Albánia, Törökországra vagy inkább Szicíliára? Miben vadabb az Albán Alpok, mint a nyugat-európai hegyek? Földes András úti videója Európa következő túraparadicsomáról.
Az olasz miniszterelnök nem éppen menekültpárti politikájáról ismert.
„Nem a méret a lényeg” – mondta a bektási rend vezetője a Tiranában létrehozandó államról, amely csak harmadakkora lesz, mint a jelenlegi legkisebb ország, a Vatikán.
Az albán hegyekhez hasonlót keveset láttunk a világon. Nem csak azt tudhatja meg, hogyan éltük túl a szép, de száraz vidéket, de azt is, hogy mi a kapcsolat a maffia és az ország titkos fejlődése közt. Az albán hegyek még érintetlenek, de hamarosan nagyon népszerűek lesznek. Túraajánló jó tanácsokkal.
Megnéztük az RTL új műsorának, a Kabát FC-nek az első részét, amely az ősidőkből ismert Lúzer FC-t próbálja meg újjáéleszteni.
A Szabadon című regény egyszerre Albánia tévutakról tévutakra térő története belülről, de a külföldön tanult és élő írónő külső szemmel, szükséges távlatból is képes elemezni az ország ellentmondásos történetét.
A kánikula mellett a napenergia-beruházások miatt a régió energiaellátásában történt változások terhelhették meg az átviteli rendszereket, mert az infrastruktúra nincs felkészülve az új energiahordozókra.
Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Albánia és Montenegró jelentős részén is elment az áram pénteken.
Két olyan csapat kezdte meg az Európa-bajnokság második csoportkörét, amely az első meccsét elvesztette, úgyhogy nagyot kellett menniük a továbbjutásért. Hatalmas harc után döntetlen lett a vége, úgyhogy a legjobban a spanyolok és az olaszok örülhetnek, akik így fél lábbal már a 16 között érezhetik magukat.
Mindenki megnyugodhat, ananászt azért nem tettek a pizzára az albánok.
Két új nagykövetjelöltet is meghallgatott kedden az Országgyűlés külügyi bizottsága.
A fejlett technológiájú kamerahálózatot már fel is szerelték Albánia és Koszovó határán.
Minden futballrajongónak megvan az élete meccse. Sőt, talán több is. Arra kértük sorozatunk szerzőit, hogy válasszanak ki egyet (esetleg egyet-kettőt), és meséljék el a személyes történetüket. Mint tudjuk, a labdarúgás nem élet-halál kérdése. Több annál. A hvg360 az Életem meccse sorozattal hangolódik az idei labdarúgó-Eb-re, bár, ha jobban belegondolunk, amúgy is járt már egy ilyen sorozat. Az olvasóknak és nekünk is.
Először 1992-ben érzékeltek hidrogént egy albán bányában, az elmúlt évtizedekben pedig kiderült, valóban a gyúlékony gáz szivárog a tárnákban.
Az albán miniszterelnök megköszönte a csoportnak a nyugat-balkáni ország első interkontinentális hálózatának megvalósítását.
Sokak szívét megdobogtatja, hogy tulajdonképpen lehetne egy lakása Rómában vagy Toszkánában. A kivitelezés persze már nem ilyen egyszerű, és a magyarok fő célpontja nem is Olaszország, hanem inkább Ausztria és Horvátország. Tenerife rárobbant a térképre, a magyar milliárdosok pedig Dubajt célozzák. De miért válnak meg - amúgy nagyon rossz időzítéssel - a magyarok a szerelemből vett erdélyi házikóktól? Felidézzük korábbi cikksorozatunkat.
Mindenki korrupcióval vádolja a másikat. Egyébként épp a jövő évi költségvetésről szavaztak.