Különleges funkciót találtak az Android 11-ben, és nem tudni, hogyan működik
A Columbus néven futó funkció lényege, hogy a telefon hátoldalára koppintva is parancsot adhatunk a telefonnak.
A Columbus néven futó funkció lényege, hogy a telefon hátoldalára koppintva is parancsot adhatunk a telefonnak.
Miután az Android 11 információs weboldala kiszivárgott, a Google feleslegesnek találta, hogy tovább titkolózzon, így a fejlesztői változatban már elérhetővé tette a milliónyi eszközön dolgozó rendszerének új kiadását. Rá is ugrottak a mérnökök, hogy megnézzék, mit rejt.
Arra panaszkodik az egyik felhasználó, hogy Motorola Razr telefonjának kijelzője megtört a hajtásnál, és felpúposodott rajta egy réteg. Aggasztó jel ez, bár egyelőre még nem beszélhetünk tömeges előfordulásról.
Egyetlen okostelefonos alkalmazásba integrálta a Microsoft a Word, az Excel és a PowerPoint programjait, és bárki számára elérhetővé tette az ingyenes appot.
Igencsak kapós az új Xiaomi-csúcstelefon Kínában: pillanatok alatt elkapkodják a felhasználók a piacra küldött mennyiséget. Azok az érdeklődők, akik megszerezték a telefont, szerencsések voltak, ugyanis a további készletekre – úgy tűnik – várni kell majd.
Még nem kezdték el értékesíteni a Samsung legújabb csúcstelefonjait, azonban már lehetőség van arra, hogy letöltsük a Galaxy S20-ak háttérképeit, és akár a saját telefonunkat díszíthetjük velük.
Déjà vu érzésünk lehet: kiad a Samsung egy különleges összehajtható telefont, és néhány korai felhasználó arról panaszkodik, valami nincs rendben vele.
Február 13-án mutatja be a Xiaomi a Mi 10 és Mi 10 Pro csúcstelefonokat, azonban már most kiszivárgott, mire számíthatunk a készülékek kameráitól.
Olcsóbban adnák a Galaxy Foldot a távközlési szolgáltatók Dél-Koreában, a Samsung viszont nem szívesen engedne első összehajtható telefonja árából.
Megjelent az első hivatalos poszter, és megmutatja, hogyan fog kinézni a Xiaomi hamarosan érkező új telefonja.
A csalók gyakran népszerű alkalmazásokat használnak arra, hogy kémkedjenek a felhasználók után. Akár úgy is, hogy ehhez tucatnyi androidos programot fertőznek meg.
Megtörnék a Google Play Store (androidos) alkalmazás-dominanciáját a nagy kínai gyártók, ezért érdekes ötlettel álltak elő a fejlesztők számára.
A Google egy furcsa animációt tett közzé az Android rendszer Twitter-csatornáján, amelyből egyelőre nem derült ki, milyen újdonsággal állnak majd elő.
Bár néhány nap múlva minden valószínűség szerint bemutat egy összehajtható telefont a Samsung, a Galaxy Fold igazi utódja később, de még ebben az évben megérkezhet.
A Poco januárban vált a Xiaomi almárkájává, mostanra pedig már be is mutatták a Poco X2-t.
Február 1-je óta több millió felhasználó számára vált elérhetetlenné a WhatsApp, ami nem hiba, hanem tudatos döntés eredménye.
A Huawei osztrák vezetője nemrég úgy nyilatkozott, a cég végleg lemondott az Androidról, a kínai vállalat szóvivője szerint viszont meghagyják az esélyt a visszatérésre.
A Samsung Galaxy Note család fontos jellemzője a hozzá adott érintőtoll. Úgy hírlik, a Motorola is ilyen telefont készítene.
Függetlenné vált a Xiaomitól a POCO, és – ahogy az várható volt – az új mobilmárka hamarosan ki is rukkol egy új telefonnal.
Az XDA Developersnek hála már videón is látható, hogyan működik a Google új fájlmegosztó szolgáltatása, a Nearby Sharing.