Kimerültek, túlterheltek a BKV-s sofőrök, a társaság évente százmilliókat fizet ki munkahelyi balesetekre
Van, aki a BKV-nál lehúzott műszak után átül a Volánbusz járműveibe, hiába írja elő a munkaszerződés, hogy csak kipihenten lehet vezetni.
Van, aki a BKV-nál lehúzott műszak után átül a Volánbusz járműveibe, hiába írja elő a munkaszerződés, hogy csak kipihenten lehet vezetni.
Folytatódik a 444 számlagyársorozata, melyben a magát Nagymesternek hívató Fuzik Zsolt, a BKV volt informatikai igazgatójának viselt dolgait tárják föl.
Bár márciustól a teljes 3-as vonalon járnak majd a metrók, a Lehel téri és a Nagyvárad téri állomáson nem fognak megállni.
Kórházban ápolják a villamosvezetőt, aki a kocsiszínbe tartó szerelvénnyel nekiütközött a megállóban álló villamosnak a Petőfi híd Boráros téri állomásánál hétfőn este.
A Deákon és a Ferenciek terén már januárban fel lehet majd szállni a metróra.
Ezúttal csak egy szerelvényt díszítenek fel energiatakarékos fénysorral.
A főpolgármester arra is emlékeztette az embereket, hogy a BKK-bérlet ára 2014 óta nem emelkedett.
Az adventi villamos után most már ünnepi buszra is felszállhatunk a hétvégéken Budapesten.
Egy egyszerű kérdés, amit majdnem sikerült megválaszolni.
A tűzoltók feszítővágó segítségével szabadították ki az utasokat az egyik buszból.
A BKV Zrt. több évtizedes múltra visszatekintő régi buszai most járnak utoljára menetrend szerint.
Pályakarbantartás miatt.
Az EU-ban kötelező, nálunk azonban még mindig bajos a helyközi buszos piac liberalizációja. A MÁV évtizedes felmentést kap.
A Deák téri állomáson fognak füstpróbát tartani a hétvégétől.