2,6 millió forintra emelte a főváros a BKV-vezér fizetését
Ez 300 ezer forintos emelést jelent.
Ez 300 ezer forintos emelést jelent.
A cég bocsánatot kért az utastól és kísérőjétől.
A 136-os budapesti járat vezetője azt bizonygatta tévesen, hogy az elektromos kerekesszékkel nem is kellett volna felengednie az utast a buszra.
A VEKE azt mondja, Lázár javaslata annyiba kerülne, amit nem tud Budapest kifizetni. A Közlekedő Tömeg szerint Lázár arra tett javaslatot, hogy az utasok egy "kormánypárti" vármegyebérlet, és egy "ellenzéki" Budapest-bérlet közül válasszanak.
Szilveszterkor számos járat egész éjjel közlekedik majd.
A Metrovagonmas évek után átvette a periratokat, ám ellenkérelmet nyújtottak be a bíróságon. A BKV már annyi pénzt követel, mint az új/felújított szerelvények árának fele.
Jegesedés miatt nem közlekedik a 60-as busz, a 65-ös pedig csak szakaszosan jár.
Éppen 150 éve jött létre Budapest, pont 140 éve fogant meg a gondolat, hogy villamosok közlekedjenek a Nagykörúton, és most 100 éve, hogy egységesen sárgára festették őket. Az első Siemenstől a mai Combinókig sok minden változott a közel másfél évszázad során, miközben valóságos fogalom lett.
A BKK egyik külsős beszállítója viszont már a Fülöp-szigeteken toboroz. A főpolgármester-helyettes szerint „nem az utasoktól várják el a kielégítő kommunikációhoz szükséges nyelvtudást”.
Hiába, a munkaerőhiány nagy úr.
A Főpolgármesteri Hivatal szerint a BKK-s és BKV-s vezetők "a budapesti közösségi közlekedés minőségét a COVID, az energiakrízis és a száguldó infláció ellenére is fenntartották, sőt javították". Összesen 65 millió forintról van szó.
Csigalassúsággal halad a BKV Zrt. és az orosz metrókocsikat hivatalosan felújító, a valóságban újragyártó orosz Metrowagonmash MWM közötti per – írja a Népszava. A fővárosi közlekedési társaság 2019 februárjában adta be keresetét, mivel az orosz cég nem volt hajlandó megfizetni a BKV által milliárdos kötbért.
Miért nem lehet Budapesten kezdeni a budapesti autóprobléma megoldását? Hogyan állít használható példát London és Prága a magyar fővárosnak? Ki kéne-e árusítsuk a vágányainkat? Van-e autósüldözés, lehet-e dugódíj? Fenntarthatósági podcastunk évadnyitójában Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár és egykori BKK- és BFK-vezér válaszolt az elmúlt hónapok legégetőbb közlekedési kérdéseire és vetítette előre nemzetközi példákon keresztül, hogy jó szakpolitikával milyen szerepe lehetne a tömegközlekedésnek egy fenntartható jövőben.
A járat borzalmasan hangos, bizonyos szakaszokon pedig 15-nél nem tud gyorsabban menni.
Harmincöt éves Ikarusok bukkanhatnak fel hamarosan Szegeden. De a helyi közlekedési cég ígérete szerint csak átmenetileg.
Toborzókampány zajlik a BKV-nál, amelynek keretében belépési bónuszt fizetnek az újonnan csatlakozóknak és az őket ajánlóknak is.
Az esetet egy autós fedélzeti kamerája rögzítette a Budafoki út és a Bertalan Lajos utca kereszteződésénél.
A BKV – a Fővárosi Önkormányzat pénztárcájából – idén csak a Széll Kálmán tér és a Hűvösvölgy között hajt végre nagy felújítást, ott 5,6 milliárd forintot költenek el.
Nemek alapján vizsgálta a közlekedési szokásokat a BKK ügyfélélmény- és elemzési menedzserének új tanulmánya.