hvg.hu Itthon

Térképre vittük, hogyan vette be a NER a Budai Várat

Interaktív infografikán ábrázoltuk, hogyan vették be a főváros egyik legexkluzívabb részének számító Budai Várnegyedet a NER-hez közeli személyek és cégek. Sétálja végig velünk virtuálisan az újraértelmezett helyi nevezetességeket, és nézze meg, hol bérel lakást saját önkormányzatától a fideszes polgármester, innen merre található az ügyes trükközéssel szintén itt ingatlant szerző Bayer Zsolt, és kik élnek még olyan közel az Orbán Viktor által ide költöztetett kormányközponthoz, hogy akár integethetnének is reggelente a munkába siető miniszterelnöknek.

Gergely Zsófia Itthon

A volt MTI-vezér "történelmi kötődésből" él exkluzív bérlakásban a Várban

A volt MTI-vezér is a Budai Várban szeretett volna élni, ami egy lakáscserének köszönhetően össze is jött, így Belénessy Csaba 98 ezer forintos lakbér fejében él a 118 négyzetméteres önkormányzati lakásban. A közmédia egyik vezetőjéből lett tanácsadó egy XII. kerületi lakást adott a történelmi várfalnál található műemlék lakásért. Utoljára az igazságügyi miniszter EP-kampányát segítette.

hvg.hu Itthon

A Fidesz beveti a nehéztüzérséget Botka ellen

A Magyar Narancs szerint a kormánypárt rengeteg pénzt öl a szegedi polgármester leváltásába, országosan is kipróbált kommunikációs gurukat küldhetnek a városba a szocialista polgármester ellen.

HVG Itthon

700 milliót kap a volt MTI-vezér cége

Belénessy Csaba Crossborder Film Kft.-je korábban is kapott megbízásokat a dunaújvárosi médiaközpont működtetésére, de azok jóval szerényebb összegről szóltak, mint a most tárgyalásos eljárásban megállapított 696 millió. Az elmúlt években a volt MTI-vezér cégének az MTVA, a Volánbusz és a Türr István-intézet is bőven adott feladatot, tízmilliókért.

hvg.hu Itthon

Népszabadság: Milliókat keres tanácsadóként a közmédiánál a felmentett sportfőszerkesztő

Riskó Géza összesen 12 millió forintért ad tanácsot Szabó László Zsoltnak, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatójának a nyáron induló M4 Sport tévécsatorna kialakításához – értesült a Népszabadság. Az MTVA tavaly novemberben kötött egyéves szerződést Riskó Gézával, miután felmentették a médiaszolgáltatási alap sportfőszerkesztőségének éléről, és Szujó Zoltánt nevezték ki a helyére.

hvg.hu Itthon

Négymillió forint fölötti prémiumokat zsebeltek be a közmédia vezetői

Átlagosan bruttó 4,5-4,8 millió forintos prémiumot kaptak a közszolgálati médiumok – az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda – vezérigazgatói a tavalyi munkájukra. A jutalmakról legutóbbi ülésén döntött a közmédiumokat felügyelő Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma.

MTI Tech

Ősz közepétől mindenki csak digitális rendszerben tévézhet

Október végéig két ütemben valósul meg a digitális átállás Magyarországon, ezután az időpont után mindenki kizárólag a korszerűbb digitális rendszerben televíziózhat – jelentette be Aranyosné Börcs Janka, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

MTI Itthon

Új vezére lett az MTI-nek

Galambos Istvánt, a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. (MTI) szolgáltatási vezérigazgató-helyettesét választotta a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma az MTI új vezérigazgatójának szerdán, január 1-jei hatállyal - tájékoztatta Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-t.

MTI Itthon

Nem tudták megválasztani az új MTI-vezért

Nem tudta megválasztani a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma az első fordulóban a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. (MTI) új vezérigazgatóját szerdán - tájékoztatta Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-t.

MTI Itthon

Kiderült, mihez kezd az MTI vezére

December 31-én távozik a Magyart Távirati Iroda Nonprofit Zrt. éléről Belénessy Csaba. A vezérigazgató erről szerdán állapodott meg a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumával.

MTI / hvg.hu Itthon

Népszava: ma eldőlhet MTI elnökének sorsa

Hétfőn eldől, támogatja-e a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma Belénessy Csaba távozását. Korábbi hírek szerint a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója maga kérte nyugdíjazását, állítólag azért, mert feszült a viszonya a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap elnökével.

hvg.hu/MTI Itthon

Megerősítették: távozik az MTI vezérigazgatója

Belénessy Csaba távozni készül az MTI vezérigazgatói posztjáról – erősítette meg Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke csütörtökön délután. Belénessy távozásáról először a hvg.hu írt csütörtök délelőtt.

hvg.hu Itthon

Távozik posztjáról az MTI vezérigazgatója

A közeljövőben távozhat a közmédiából az MTI Zrt. vezérigazgatója, Belénessy Csaba – tudta meg a hvg.hu több, egymástól függetlenül megszólaló, a közmédia ügyeit jól ismerő forrásból. A Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke csütörtök délután megerősítette, hogy Belénessy Csaba távozni készül posztjáról.

Papp László Tamás Nyüzsi

Az kiabál, akinek a háza ég

Nézzük már meg – a közelmúltbeli eseteket katalógusba gyűjtve – milyen hely is valójában ez a becsületére oly kényes MTI-MTVA hírkomplexum.

hvg.hu Itthon

15 milliós prémiumot kaptak a közmédia vezetői

Összesen csaknem 15 millió forint jutalmat kapott a négy közszolgálati médium – az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI – vezérigazgatója a 2011-es munkájára – derül ki a Közszolgálati Közalapítvány által nyilvánosságra hozott dokumentumból.

hvg.hu/OS Itthon

Ángyán vizsgálatot követel az MTI-től az "1 napos blog" miatt

Nyílt levelet írt Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium volt államtitkára Belénessy Csaba MTI-vezérnek, melyben visszautasítja "az őt lejáratni kívánó koncepciós irományból kreált", az MTI által közölt hírt és helyreigazítást kért a nemzeti hírügynökségtől. Az MTI szerdán egy olyan blogot idézett, melyet aznap regisztráltak és csak egyetlen, a volt államtitkárt ekéző bejegyzést tartalmaz.

Kapcsándi Dóra Itthon

Eltiltották a politikai kommentektől az MTI-dolgozókat

Az MTI vezérigazgatója körlevélben figyelmeztette az állami hírügynökség munkatársait, hogy nyilvános felületeken, fórumokon, például a Facebookon nem politizálhatnak. A hvg.hu információi szerint a vezérigazgató az üzemi tanáccsal dolgoztat ki egy iránymutatást. Az MTI vezetője szerint egy közszolgálati újságíró nem politizálhat nyilvános felületeken.

1 2
Szerdán kisüthet a nap, bár belerondíthat az eső

Szerdán kisüthet a nap, bár belerondíthat az eső

Ilyen szökési kísérletet sem lát minden nap a rendőrség – videó Oroszországból

Ilyen szökési kísérletet sem lát minden nap a rendőrség – videó Oroszországból

Meghalt Varga Imre szobrászművész

Meghalt Varga Imre szobrászművész

Értelmet adunk a karácsonynak – a hvg.hu téli könyvajánlója

Értelmet adunk a karácsonynak – a hvg.hu téli könyvajánlója

Az IKEA zseniális marketinggel reagált a 120 ezer dolláros banánra

Az IKEA zseniális marketinggel reagált a 120 ezer dolláros banánra

Babos Tímeát az Év párosjátékosának választották

Babos Tímeát az Év párosjátékosának választották

Adventi mesenaptár – december 12.

Adventi mesenaptár – december 12.

Lassuló gazdasági növekedésre és emelkedő inflációra számít a GKI

Lassuló gazdasági növekedésre és emelkedő inflációra számít a GKI

Az egyik legismertebb torrentoldalon is lehet már filmeket nézni, semmit nem kell letölteni

Az egyik legismertebb torrentoldalon is lehet már filmeket nézni, semmit nem kell letölteni

Radar360: A Fidesz itthon kemény, Brüsszelben csak keménykedik

Radar360: A Fidesz itthon kemény, Brüsszelben csak keménykedik

Trolivezető mentett életet Budapesten

Trolivezető mentett életet Budapesten

A címlapról ajánljuk