#BrandLab

„Az elmúlt tíz évben több tízezer gyerek életére voltunk hatással”
 

„Az elmúlt tíz évben több tízezer gyerek életére voltunk hatással”

Nemcsak tanulnak és foglalkoznak a beteg gyerekekkel, de azzal, hogy velük vannak a kórházban, a gyógyulásukat is segítik azok a fiatal önkéntesek, vagyis Amigók, akik immáron tíz éve járják ezeket az intézményeket. Az Amigos a gyerekekért Alapítvány megálmodójával és vezetőjével, Forgács-Fábián Sárával, valamint a vállalati adományszervezésért felelős Amigóval, Mikó Annával beszélgettünk az alapítványról, amely nemrég komoly szakmai díjat nyert.

 Egészségértés Díj Egészségértés Díj

Szuper lenne, ha el tudnánk fogadni, hogy a tanári pálya nagyon megterhelő tud lenni
 

Szuper lenne, ha el tudnánk fogadni, hogy a tanári pálya nagyon megterhelő tud lenni

Joós Andrea tanár, tudománykommunikációs szakember. Az IBS International Business School kommunikációs vezetője, emellett előadóként és műsorvezetőként is dolgozik. Kíváncsi, józan, empatikus. Beszélgetésünk idején épp kovászos kenyeret keleszt, sütőjében tök sül. Dr. Bikfalvi Réka egészségfejlesztő-coaching, pszichológus, a Lélekkel az Egészségért Alapítvány kuratóriumi elnöke és a Nyugizóna ügyvezetője. Eredményorientált csapatjátékos, aki szeret analizálni, konfliktust kezelni, és hisz a szeretetteli légkör erejében. A kiégés megelőzése és a mentálhigiéné a szívügye. Beszélgetésünkkor épp kacsát süt. Kettejüket a Bridge Budapest Árnyékprogramja kötötte össze azzal a céllal, hogy hidat képezzenek az üzleti és civil szféra között. A program során látszólag két távoli terület vezetői kapcsolódnak és inspirálódnak egymás vezetői tudásából, dilemmáiból és tapasztalataiból.

Bridge Budapest Bridge Budapest

Ilyen lehet a jövő városa: így nézhetnek majd ki az okos, fenntartható és élhető települések
 

Ilyen lehet a jövő városa: így nézhetnek majd ki az okos, fenntartható és élhető települések

Az emberiség történetében beköszönt az okosvárosok kora. Ez hogyan valósulhat meg, hol tartunk ma, és hogyan segíthetik az utánuk érkező nemzedékek túlélését? Többek között ezekre a kérdésekre keressük a választ vendégeinkkel, Dán Katalinnal, a Vodafone Magyarország Zrt. IoT ügyfélkapcsolati menedzserével, valamint Bartha Csabával, a 4iG Group vezető üzletfejlesztési szakértőjével.


Ne hagyja, hogy a vizelési zavarai elrontsák a szexuális életét!
 

Ne hagyja, hogy a vizelési zavarai elrontsák a szexuális életét!

A szégyenérzet miatt sokan későn vagy egyáltalán nem keresnek megoldást a vizelési zavarok megjelenése után. Pedig csökkenhet az életminőségünk, vagy éppen a párkapcsolatunk romolhat meg emiatt. Nem szabad, hogy a betegség okozta szorongás hétköznapjaink részévé váljon, ezért az alábbiakban összeszedtük, mit tehetünk azért, hogy ne maradjunk magunkra ezzel a problémával.

Proxelan Proxelan


Így segítheti társát a prosztatája egészségének megőrzésében
 

Így segítheti társát a prosztatája egészségének megőrzésében

A nőkre hárulnak leginkább az egész család egészségmegőrzésével kapcsolatos teendők, amely nem kicsi teher a munka mellett. A házastársak/élettársak sokat tehetnek a partnerük egészségének karbantartásáért, például a prosztataproblémái felismeréséért és kezeléséért. Ez persze nem mentesíti a férfiakat sem: felelősek vagyunk a saját egészségünkért is, ezzel példát mutatva gyerekeinknek!

Proxelan Proxelan

Ausztriában is várnak ránk pénztárcabarát programok
 

Ausztriában is várnak ránk pénztárcabarát programok

Képzeld el, hogy mélyen beszippantod a levegőt, és ahogy a havas lejtőkön siklasz, a természet veled együtt lélegzik! Ilyen élmény Magas-Stájerországban síelni, ahol a téli csodavilág mindenkit magával ragad. Nem igaz, hogy a síelés ma már csak a kiváltságosok sportja! Ebben a hangulatos osztrák régióban pénztárcabarát programok sora vár. A hat nagy és öt kisebb síterepen mindenki megtalálja a számítását, a kezdőktől egészen a tapasztalt síelőkig.

Üdülés Ausztriában Üdülés Ausztriában

A fémhulladék második élete
 

A fémhulladék második élete

A MOHU koncessziós rendszere alapjaiban alakította át a magyar hulladékgazdálkodási piacot, ennek részeként a fémhulladék feldolgozására és újrahasznosítását is. Az eddigi gyakorlattal szemben, ahol a hulladékudvarok csak a fémtartalmú hulladék tiszta változatát vették át, az új rendszerben a hulladékudvarokba már nem csak a lecsupaszított fémet lehet bevinni. A MOHU munkatársai a beérkező hulladékot alaposan átvizsgálják, majd megfelelő technológiákkal részekre bontják, így az egyes alkotóelemek – beleértve a műanyagot, üveget és egyéb anyagokat – is a megfelelő helyre kerülnek, ezzel csökkentve a környezetterhelést és növelve az újrahasznosítható anyagmennyiséget.

MOHU MOHU

Ez az egyik leggyakoribb fájdalomforrás a férfiaknál
 

Ez az egyik leggyakoribb fájdalomforrás a férfiaknál

Tévhit, hogy a prosztatagyulladás csak az idős embereket érinti. A statisztikai adatok szerint az ötven évnél fiatalabb férfiak esetében (főleg a harmincas-negyvenes korosztályban) ez a leggyakoribb urológiai probléma, míg az idősebbeknél csak a harmadik helyen áll a sorban.

Proxelan Proxelan



A férfiakat is gyötri az ülő életmód miatti kismedencei fájdalom
 

A férfiakat is gyötri az ülő életmód miatti kismedencei fájdalom

Ma már senkinek nem újdonság, hogy a modern életmód hajlamosít a különböző betegségekre. Káros is lehet, ha a hétköznapokban – akár restségből, akár a munkánk miatt – az időnk nagy részét ülő helyzetben töltjük. Hosszú távon számos kellemetlenséget idézhet elő a kismedencei fájdalom szindróma is. A férfiakat különösen rosszul érinti, mivel a tünetek megjelenése zömében a prosztata megbetegedéseire vezethető vissza.

Proxelan Proxelan

Különleges pezsgőt állítanak elő Magyarországon
 

Különleges pezsgőt állítanak elő Magyarországon

Egy fiatal nőnek egy férfiak dominálta területen nehéz letenni a névjegyét. Különösen akkor, ha a nagyapja az ágazat egyik ismert és elismert személyisége. Marton Mirjam mégis sikerre vitte első saját pezsgőjét, ami új fejezetet nyitott a Garamvári pezsgők történetében: a Bespoke-ra keresztelt szolgáltatás bevezetésével bárki számára egyedi, személyre szabott pezsgőt készítenek. Mirjamot kreativitásról, kíváncsiságról, laborfolyamatokról, palackba zárt személyiségekről és a jövő mezőgazdaságáról is kérdeztük.

BESPOKE by Garamvári BESPOKE by Garamvári

Olyan küldetésekkel ismerkedtem meg, amik arra késztettek, hogy én is végiggondoljam, a munkám hol teremt értéket
 

Olyan küldetésekkel ismerkedtem meg, amik arra késztettek, hogy én is végiggondoljam, a munkám hol teremt értéket

Jobbágy Kata színész, drámatanár, kommunikációs vezető, rendező. A Kelet-Közép-Európa első színházi nevelési társulatának, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központnak az élén dolgozik másik három kollégájával együtt azért, hogy minél több tudatosan működő ember létezhessen országunkban. Csapatuk küldetése olyan színházi előadások megvalósítása, amelyek interaktív módon vetnek fel – életkortól függetlenül mindenki számára érdekes – társadalmi és erkölcsi kérdéseket. Vitézy Péter az ActionLab alapítója és tartalomfejlesztésért felelős vezetője. Szervezetük célja, hogy interaktív vállalati élményeken keresztül fejlesszenek olyan folyamatokat, amik az embereken múlnak. Felszínen különbözőnek tűnő, mégis nagyon hasonló a két világ. Kettejüket a Bridge Budapest Árnyékprogramja kötötte össze azzal a céllal, hogy hidat képezzenek az üzleti és civil szféra között. A program során látszólag két távoli terület vezetői kapcsolódnak és inspirálódnak egymás vezetői tudásából, dilemmáiból és tapasztalataiból.

Bridge Budapest Bridge Budapest

Testet, lelket kimeríti és még betegség is állhat mögötte
 

Testet, lelket kimeríti és még betegség is állhat mögötte

A „nocturia” egy latin elnevezés, amely a gyakori éjszakai vizelésre utal. Alapesetben egy egészséges ember képes 6-8 órát átaludni anélkül, hogy ki kelljen menni a mosdóba. Természetesen előfordulhat, hogy kicsit többet iszunk elalvás előtt, vagy esetleg valamilyen vízhajtó hatású ételt, italt fogyasztottunk, így az éjszaka közepén kell felkelünk könnyíteni magunkon. A probléma akkor kezdődik, ha a vizelési inger kettőnél többször és rendszeresen jelentkezik anélkül, hogy ezt valami indokolná.

Proxelan Proxelan

Nem lenne szabad későn lépnünk, amikor az egészségünk a tét
 

Nem lenne szabad későn lépnünk, amikor az egészségünk a tét

Az utóbbi években egyre több magyar fordult a magánegészségügyi szolgáltatások felé, de a megelőzés terén még mindig óriási hiányosságokkal küzdünk. Pedig dohányzásban, alkoholfogyasztásban és elhízásban is felülmúljuk az európai átlagot – mutat rá Szerencsés Dóra, az Inspira Healthcare Research stratégiai vezetője. Ez talán megmagyarázza, hogy hazánkban a születéskor várható élettartam elmarad az EU-s átlagtól, és magasabb a krónikus betegségek aránya is. A szakértőt arról kérdeztük, hogyan javíthatók ezek a riasztó mutatók.

HVG Konferencia HVG Konferencia

Akkor vesszük észre, amikor már késő
 

Akkor vesszük észre, amikor már késő

Az elmúlt években több nagy IT-biztonsági incidens világított rá, hogy összekapcsolt világunkban elengedhetetlen a vállalati informatikai rendszerek és a vállalati adatvagyon védelme. Sajnos a cégek többsége még mindig nem fordít kellő figyelmet és erőforrást kibervédelemre, pedig egy biztonsági incidens miatti leállás nemcsak anyagi jellegű károkat okozhat, de a reputáció romlását is eredményezheti. A vállalatoknak számítaniuk kell a kibertámadásokra – és fel is kell készülniük rájuk.

Telekom Telekom

Dr. Google már nem rendel: mi képvisel valódi minőséget a magánegészségügyben?
 

Dr. Google már nem rendel: mi képvisel valódi minőséget a magánegészségügyben?

Hogyan válasszunk szolgáltatót, ha az egészségünk a tét? Honnan tudnak a páciensek átlátható, hiteles információkat meríteni a Google helyett? A Betegbarát Projekt célja, hogy segítse a laikusokat eligazodni a magánegészségügy útvesztőiben, valamint helyreállítsa az ellátásba vetett bizalmat Magyarországon. Mi kell ahhoz, hogy a szolgáltatók és páciensek között megszűnjön a kommunikációs szakadék. Erről, valamint a nehézségekről és a projekt küldetéséről is beszélt Vaszary Ádám, a Betegbarát Projekt alapítója, kommunikációs szakember.

HVG Konferencia HVG Konferencia

A szépségipar is felfedezte magának a változókorúakat
 

A szépségipar is felfedezte magának a változókorúakat

Az egészséges ételektől kezdve a hormonmentes készítményeken át a szépségiparig: mindegyik szegmensben új célcsoportként jelent meg a változókorú nő. Persze a vonzó külső szinten tartása közben nem szabad elfeledkezni a belső változások kezeléséről és elfogadásáról sem.

Remifemin Plus Remifemin Plus

Menopauzás agyi köd: messze nem egyenlő az elbutulással
 

Menopauzás agyi köd: messze nem egyenlő az elbutulással

Akár riasztó tünetekkel is jelentkezhet a menopauzával járó „agyi köd”, de hiba lenne összetéveszteni az Alzheimer-kórral vagy a demenciával. Mindössze a hormonszintek ingadozása tréfálja meg az érintetteket, és többségüket is csak ideiglenes jelleggel.

Remifemin Plus Remifemin Plus