Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Csepel

hvg.hu Itthon

Halott Családok Pártja? Döbbenetes választási csalásokra derült fény Csepelen

Ipari mennyiségben hamisították az ajánlóíveikre már évekkel korábban elhunyt választók adatait és aláírását egyes kamupártgyanús szervezetek jelöltjei a csepel-soroksári választókörzetben. A fideszes Németh Szilárd 21 kihívójából tizenhárman próbálkoztak ilyesmivel, a rekorder pedig a hvg.hu által már korábban leleplezett Medete párt jelöltje (egyben egyik szervezője) lett.

hvg.hu Itthon

Olajszennyezés a Dunán: évek óta tudnak róla, mégsem tesznek ellene

A valószínűleg sérült olajtartályokból származó anyag a helyiek szerint hosszú ideje szivárog a talajból Csepelnél. A vízügyi főigazgatóságnál azt mondták, a szennyezés mértéke olyan kicsi, hogy az nem kimutatható. A probléma bár régóta fennáll, mivel az igazgatóság nem hatóság, elmondásuk szerint intézkedni sem tudnak.

hvg.hu Itthon

Hősugárzóval fűtik a csepeli mentőállomást

Másfél hete elromlott a kilenc éve beépített kazán a csepeli mentőállomáson. Az ott dolgozók szerint már négy-öt éve sem működött tökéletesen, ezért a hidegebb napokon beindítottak egy hősugárzót is.

1
11 12 13 14 15
30
A fideszes Bús Balázst emlegetve szólt vissza a főispánnak a III. kerületi önkormányzat

A fideszes Bús Balázst emlegetve szólt vissza a főispánnak a III. kerületi önkormányzat

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Beperelte egy utasát a Ryanair, aki miatt meg kellett szakítani az egyik járat útját

Beperelte egy utasát a Ryanair, aki miatt meg kellett szakítani az egyik járat útját

A Toyota uralja a magyar piacot

A Toyota uralja a magyar piacot

A Toyota uralja a magyar piacot

A Toyota uralja a magyar piacot

Heim Péter a Rogán-ügyről: A kínai rezsim halálra ítéli a korrupcióban vétkes ellenségeit, az amerikai kormányzat pénzügyileg nyírja ki őket

Heim Péter a Rogán-ügyről: A kínai rezsim halálra ítéli a korrupcióban vétkes ellenségeit, az amerikai kormányzat pénzügyileg nyírja ki őket

Megbírságolta az EU bírósága az Európai Bizottságot, mert az megsértette a saját adatvédelmi rendeletét

Megbírságolta az EU bírósága az Európai Bizottságot, mert az megsértette a saját adatvédelmi rendeletét

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

„Semmi nem indokolja, hogy egy holttesten táncoljunk” – a francia belügyminiszter elítélte a Jean-Marie Le Pen halálát ünneplőket

„Nagyon közel” a megállapodás a gázai tűzszünetről az amerikai külügyminiszter szerint

„Nagyon közel” a megállapodás a gázai tűzszünetről az amerikai külügyminiszter szerint

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.