Kölcsönösen visszalépett egymás javára a DK és az LMP
Pest megyében tisztul a kép.
Nehéz helyzetben vannak a miskolci DK-sok: a taktikai szavazást népszerűsítő oldalak szerint a Jobbik jelöltje helyben megverheti a fideszes Csöbör Katalint. Mi a rosszabb, Orbán vagy Vona? Hogyan szavazzanak valakire, aki Gyurcsánynak is bilincset ígér? Nehéz dilemma ez. Videóriportunk a városról, ami annyira izgalmas, hogy a miniszterelnök kétszer is járt ott.
Harminc egyéni körzetet nyerhet az ellenzék a Republikon mandátumbecslése szerint, további 21 körzetben szoros az eredmény, így a Fidesz akár az abszolút többségét is elveszítheti.
Orbánból hiányzik a tisztesség, pokoli, amit művel – mondja Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke szerint a mostani lesz az első választás 1990 óta, amelyet az eredménytől függetlenül nem követ majd megnyugvás. Úgy látja, ez már nem demokrácia, és ő egy mostaninál unalmasabb országot szeretne. Nagyinterjú a Demokratikus Koalíció listavezetőjével.
Önnek is elege van az elmúlt nyolc évből? – szegezi a kérdést a gyanútlan Telekom-előfizetőnek a DK-t népszerűsítő legújabb telefonos kampányában Gyurcsány Ferenc.
Furcsa választási kampány a 2018-as, mert az ellenzék a csodavárás mellett egyetlen dologra játszik csak, ez a túlélés. Hogy majd egyszer talán jobb lesz. Orbán Viktor is csak a sajátjaihoz szól, miközben a választást valójában eldönteni képes politikailag aktív pártnélküliekhez senki sem fordul. A hvg.hu heti politikai elemzése.
Ehhez azonban az kell, hogy egyedüli kihívó legyen. Amire van esély, ugyanis Karácsony Gergely nemrég azt mondta, fontos körzetekben lesznek még visszalépések a következő napokban. Szatmáry Kristófot Vajda Zoltán legyőzheti, a DK-s Nemes Gábor csak megközelítheti.
Nagyüzem volt a választás előtti szombaton a csepeli piac előtti téren, kivonult Gyurcsány Ferenc Dk-elnök is, ám Németh Szilárd fideszes politikus fájón hiányzott.
Angyalföldön várta egy óriási DK-s logó a lakossági fórumáról távozó Németh Szilárdot.
A Fidesz azt ígéri, annak is megy a pénz, aki fával fűt. Sőt, állítólag a házközponti fűtéssel rendelkező lakások problémáját is rendezik.
A DK pártelnöke és listavezetője a közmédia vendége volt, szerinte a választás tétje az, hogy Magyarország korrupció nélküli, normális ország lesz-e.
A Kúria végzése szerint az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságokba (oevb) is delegálhatnak tagot az országos listát állító pártok, nem csak a szavazatszámláló bizottságokba.
Huszonnégy választókerületben akkor is nyerhet az ellenzék, ha nem egyeznek meg a pártok, további 21 helyen pedig együttműködésre volna szükség.
Meglepő mondatokat mondott Gyurcsány Ferenc a párt VII. kerületi fórumán, ahol a négy éve győztes DK-s, Oláh Lajos mellett kampányoltak Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnökkel. A fórum bejáratánál a Fidelitas akciózott, Gyurcsány pénzesőben távozott.
Szolnokon és Hódmezővásárhelyen is plakátrongálásokról tudósítanak a pártok - egyre inkább forr a kampányindulat az országban.
Demeter Attila azt mondja, nem tagja az MSZP-nek, csak a támogatásukkal jutott a közgyűlésbe, abban pedig semmi kivetnivalót nem lát, hogy Farkas Sándort támogatja.
A DK helyszíni rendőri intézkedést kért és feljelentést tett ismeretlen tettes ellen.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint az embereknek az áprilisi választáson elégtételt kell venniük a kormány gyűlöletkeltő politikáján az ország békéje érdekében.