Lil Nas X rapper slágere is elérte a Despacito és Mariah Carey rekordját
Ha még egy hetet tölt a Hot 100-as listán, 61 éves rekordot dönt meg.
Ha még egy hetet tölt a Hot 100-as listán, 61 éves rekordot dönt meg.
Ismét Magyarországon lép fel Luis Fonsi. Az elmúlt évek talán legnagyobb popslágere, a Despacito Puerto Ricó-i előadója augusztus 17-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet – közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
Kinek mihez van tehetsége, ugyebár.
Igazi bezzegország lettünk! Már könnyűzenében is köröket verünk a világra: országhatárokon belül ugyanis július közepére lett nyári slágere e lángoktól ölelt hazának. Nem úgy a nagyvilágnak; felszedte maga előtt a síneket a popgőzös.
Nagyszabású hackertámadás érte nemrég a YouTube Vevo nevű felületét, mely során népszerű előadók klipjei, köztük az ötmilliárdos nézettségnél járó Despacito is elérhetetlenné vált. Az esettel összefüggésben két tizenéves komputermágust tartóztattak le.
Elfogtak két 18 éves francia fiút Párizsban, akiket azzal gyanúsítanak hogy feltörték többek között a Despacitót.
Az ötmilliárdos nézettséget elérő Despacito is áldozatul esett abban a YouTube elleni hackertámadásban, amely során népszerű videoklipeket tettek hosszabb időre elérhetetlenné ismeretlen tettesek.
Nincs még egy klip a YouTube-on, amit ennyiszer kattintottak volna le.
A miklósfai kerekrépa bekerült a Zala megyei értéktárba, a Miklósfai Szirének Kórusa pedig megénekelte ezt a különleges eseményt.
Mindent vitt idén és még néhány falat is áttört az emblematikussá vált latin popsláger.
A YouTube összegezte az évet, de nem csak a nézettség alapján döntött arról, hogy melyek voltak 2017 legfelkapottabb videói és legnépszerűbb klipjei.
Akik a zenei tér más felületein sztárok, azok a streamingvilágban is pörögnek. Íme, a Spotify év végi listái.
A 2017-ben új lemezzel jelentkező rapper/producer kapta a legtöbb, összesen nyolc Grammy-jelölést, akit szorosan követ Kendrick Lamar hét jelöléssel. Meglepetésre Ed Sheerannek és Lorde-nak be kell érnie két illetve egy kategóriával.
Távirányítós autóversenyzés a Pamkutyával, játékok minden mennyiségben a Pongtól a League of Legendsig, Trónok harca szimfonikus koncert, Call of Duty a Magyar Honvédséggel. A térség legnagyobb gamer fesztiváljává nőtt PlayIt és a magyar Youtube-videósok éves seregszemléje, az Online Video Stars (OVS) fúziójából egy olyan fesztivál állt össze, ahol tényleg egy helyen van minden, ami a főleg tizenévesekből (és szüleikből), illetve néhány idősebb geekből álló közönséget ma érdekelheti. Megnéztük, mi a helyzet a magyar youtubereknél.
Tarolt nyáron a Despacito-paródia a Youtube-on, több mint 13 milliós nézettséget hozott a Pamkutyának.