#Deutsche Welle (DW)

A szülőnek cuki, a gyereknek ciki – van, ahol már törvénnyel szabályoznák a gyerekfotók internetes posztolását
2023. April 23. 08:00

A szülőnek cuki, a gyereknek ciki – van, ahol már törvénnyel szabályoznák a gyerekfotók internetes posztolását

Tömegével posztolnak képeket gyerekeikről a szülők az interneten, pedig ez nemcsak személyiségi jogokat sért, hanem kockázatos is. A világon elsőként a franciák vezetnek be új szabályozást a veszélyes tendencia ellen. A bíróság nemcsak közbeléphetne ezekben az esetekben, hanem a gyerekük képeivel pénzt kereső felnőtteket arra is köteleznék, hogy a képekből származó bevételt a gyerek kapja meg 16 éves kora után.

Deutsche Welle Deutsche Welle

Elmenekült az ukrajnai háború elől, de új otthonában is erőszak várta az ukrán édesanyát
2023. April 19. 13:11

Elmenekült az ukrajnai háború elől, de új otthonában is erőszak várta az ukrán édesanyát

Már több mint 100 ezer ukrán menekült érkezett az Egyesült Államokba, ahol úgynevezett szponzorok támogatásával kaphatnak új otthont. Jótevőikről azonban néhány esetben kiderült, hogy csak ki akarják használni őket, vagy épp erőszakos emberek, akik ellen a menekültek nem tudják megvédeni magukat a kiszolgáltatott helyzetük miatt. Egyikük, Kszenyija a Deutsche Welle riportjában mesélte el történetét.

hvg.hu hvg.hu

Késsel belépni tilos – jönnek a német fegyvermentes övezetek?
2023. April 16. 07:00

Késsel belépni tilos – jönnek a német fegyvermentes övezetek?

Késmentes zónákkal küzdene az erőszakos bűncselekmények ellen Nancy Faeser német belügyminiszter. A különleges övezeteket közösségi közlekedési járműveken, valamint fontos városi csomópontokon alakítaná ki. Bár hasonló szabályozásra máshol is van példa, bűnügyi szakértők kételkednek a terv sikerében. A Deutsche Welle riportja.

Deutsche Welle Deutsche Welle


Berlin felszabadítja a mellbimbókat
2023. April 01. 09:00

Berlin felszabadítja a mellbimbókat

Hivatalosan sosem volt tiltott a topless fürdőzés a német fővárosban, nemrég azonban a berlini közfürdők üzemeltetője deklarálta, hogy minden nemet egyformán kezelnek, és szabad fürdőruhafelső nélkül is a közfürdőket látogatni. A Berlinben élő magyarok különbözőképpen reagáltak az új szabályozásra, többségük azonban egyetért a „Szabad mellbimbókat!” mozgalom elveivel. Sőt, néhányan időnként maguk is bikinifelső nélkül csobbannak Berlinben. A Deutsche Welle riportja.

Deutsche Welle Deutsche Welle

Így kerülhet kétezer forintba egy kiló fürtös paradicsom - egy év alatt hetven százalékkal drágult meg a zöldség
2023. March 31. 07:07

Így kerülhet kétezer forintba egy kiló fürtös paradicsom - egy év alatt hetven százalékkal drágult meg a zöldség

Csak januárban 20 százalékkal drágult a hazai paradicsom. A termesztők költségei is jócskán megugrottak: az energiáért, a műtrágyáért, és a munkaerőért is mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk. Péter Mihály üllési gazdaságában folyamatos fejlesztésekkel védekeznek az emelkedő költségek ellen: napelemek fedezik a gazdaság áramigényének felét, megújuló termálvízzel biztosítják a fűtést, klímakompjúter ellenőrzi a hőmérsékletet és a páratartalmat. Üllés környéken is valaha virágzott a háztáji fóliázás, az uniós belépés után a legtöbb kistermelő azonban ezeket a fejlesztéseket nem tudta meglépni. A Deutsche Welle riportja.

DW DW


Harcot hirdettek egy tévéadó ellen a lengyelek, mert pedofil ügyek eltussolásával vádolta II. János Pált
2023. March 18. 09:00

Harcot hirdettek egy tévéadó ellen a lengyelek, mert pedofil ügyek eltussolásával vádolta II. János Pált

II. János Pál pápa még két évtizeddel halála után is erkölcsi tekintélynek számít Lengyelországban. Egy tévériport szerint a megválasztása előtt krakkói érsekként szolgáló Karol Wojtylának tudomása volt a lengyel egyházon belüli pedofíliáról. De ahelyett, hogy segített volna, hallgatásra kérte az egyik áldozatot. Lengyelországban általános a döbbenet. A Deutsche Welle riportja.

Deutsche Welle Deutsche Welle


Kémkedni küldi ösztöndíjasait Kína az európai egyetemekre?
2023. March 12. 09:00

Kémkedni küldi ösztöndíjasait Kína az európai egyetemekre?

Azokkal a kínai egyetemistákkal, akik Európában tanulnak, szigorú ösztöndíjszerződést, egyfajta viselkedési kódexet írattat alá a kínai állam. Folyamatos jelentési kötelezettség, Kína kötelező ideológiai védelme, a külképviseletek utasításainak feltétlen követése – a család vagyoni kezességvállalása mellett. A kínai ösztöndíjasokat százával fogadják a német egyetemek Berlintől Münchenig, a tanulmányi szerződések megléte pedig komoly alkotmányos aggályokat vet fel Németországban. A Deutsche Welle és a németországi oknyomozó portál, a CORRECTIV közös riportja.

Deutsche Welle Deutsche Welle


Vészes a mérnökhiány a németeknél, leáldozott a „Made in Germany”-nek?
2023. February 25. 13:00

Vészes a mérnökhiány a németeknél, leáldozott a „Made in Germany”-nek?

Hiába próbálnak a világ minden tájáról, így Magyarországról is mérnököket toborozni, egyre több mérnök hiányzik Németországban. Míg néhány éve itt végzett a legtöbb műszaki diplomás, a számuk az elmúlt években jelentősen visszaesett. Már az érettségizők közül is egyre kevesebben lépnek műszaki pályára, a külföldi szakemberek idecsábításának pedig megvannak a korlátai. Az eredmény: aránytalanul magas fizetések is kiharcolhatók. A Deutsche Welle riportja.

Deutsche Welle Deutsche Welle

„50 éve nem volt ekkora tanárhiány Németországban!”
2023. February 12. 15:00

„50 éve nem volt ekkora tanárhiány Németországban!”

Németország iskoláiból lassan elfogynak a pedagógusok. Órák maradnak el, szakképzetlenek foglalkoznak a diákokkal és a foglalkoztatási statisztikákat is kozmetikázzák. A mélyrepülés megfékezésében külföldön diplomázott szakemberek segíthetnének, de a német bürokrácia a terv útjában áll. Egy Berlinben élő magyar tanárnő elmesélte, hogy milyen akadályokat kellett legyűrnie ahhoz, hogy elismerjék általános iskolai tanárként. A Deutsche Welle riportja.

Deutsche Welle Deutsche Welle

A dolgozóknak mindig jó, a cégnek már nem biztos – kielemeztük a négynapos munkahét tapasztalatait
2023. May 06. 12:00

A dolgozóknak mindig jó, a cégnek már nem biztos – kielemeztük a négynapos munkahét tapasztalatait

Kevesebb munka – több szabadidő: sokan álmodoznak Európa-szerte a heti három hivatalos szabadnapról. Néhány országban már kísérleteznek is ezzel a modellel, más államok még szkeptikusak. A Deutsche Welle megvizsgálta az alternatív munkabeosztás előnyeit és hátrányait, és Németországban élő magyarokat is megkérdezett.

Deutsche Welle Deutsche Welle



Szlovákiában startra kész a szovjet típusú új atomerőmű
2023. March 25. 09:00

Szlovákiában startra kész a szovjet típusú új atomerőmű

Miközben Németországban hamarosan végleg leállítják az atomenergia-termelést, Szlovákiában új nukleáris erőművet készülnek üzembe helyezni. Az évtizedek óta húzódó építkezés ellenére az ország határozottan atomenergia-párti, akárcsak a magyar lakosság – miközben Magyarország épp egyre távolabb kerül Paks bővítésétől. A Deutsche Welle riportja.

Deutsche Welle Deutsche Welle


„Menekülnél Putyin elől? Fizess elő az all-inclusive csomagra!”
2023. February 19. 12:00

„Menekülnél Putyin elől? Fizess elő az all-inclusive csomagra!”

Hamarosan új életet kezdhetsz Németországban! – így reklámozhatná szolgáltatásait az az orosz férfi, aki maga is Berlinig szökött Putyin és az ukrajnai háború elől. Szergej P.-nek azonban nincs szüksége reklámra: megkérdőjelezhető módszerei ellenére könnyen jut „ügyfélhez”. A Deutsche Welle riportja.

Deutsche Welle Deutsche Welle