Pataky Attila, Dopeman és Gáspár Győző is osztályozta a kormány munkáját
Akadt, aki szerint a háború kezelése csillagos ötöst érdemel.
Akadt, aki szerint a háború kezelése csillagos ötöst érdemel.
Az egykor Orbán Viktor szobrának fejét rugdosó rapper szerint az előválasztás csakis Gyurcsányról szól, a melegség pedig egyszerűen nem természetes.
Az énekes szerint a miniszterelnök egy utolsó mohikán.
Vélhetően a koncertek elmaradása miatt kieső bevételét akarja pótolni hitelező cégével a rapper, ami kifejezetten kiszolgáltatottabb ügyfeleket céloz meg.
Dunakeszin ütközött frontálisan autójával a rapper pénteken kora este.
A zenész szerint a magyarok szeretik kínozni magukat, és ezért szavaztak a Fidesz jelöltjére Józsefvárosban.
Két időközi választást tartottak ma Budapesten, Zuglóban a baloldal, Józsefvárosban a Fidesz jelöltje nyert. Ám az utóbbi helyen is megerősödött az ellenzék: közös indulással nyertek volna.
Alacsony részvétel mellett is jelentőset erősödött az ellenzék.
Alacsony a részvétel Zuglóban és Józsefvárosban is. Legföljebb a szavazók negyede vesz részt a voksoláson.
Ismét videó került elő egy választási csalás gyanújáról, az MSZP följelentést tett. Gyanús mozgások a környéken.
Valahányszor átmegy a Mátyás téren, mindig megdobog a szíve - mondta a rapper a videón, amelyben bejelentette, hogy elindul tavasszal a helyi időközi választáson.
Másodfokon, jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól a 2013. szeptemberi tüntetésen történtek ügyében. Az ítélet indoklása szerint az Orbán-szobor fejét Dopeman egy olyan demonstráción rúgta meg, amelynek "célja az Orbán-rendszer elleni tiltakozás volt", így az akció nem lépte túl a véleménynyilvánítás határát. Ezt a jogot korlátozni még a köznyugalom érdekében sem érdemes.
A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék is úgy látta, hogy nem botránkoztak meg az emberek, amikor Dopeman egyszer belerúgott az elé guruló Orbán-szoborfejbe - így nem áll meg a garázdaság tényállása. Az ítélet jogerős.
Pityinger László 2013. szeptemberben döntötte le Orbán Viktor hungarocellszobrát, majd belerúgott a letört fejbe. Első fokon ezt nem találta garázdaságnak a bíróság. A bíróság szerint a garázdaság három feltételéből kettő hiányzott, de Orbán Viktor becsületsértés miatt személyesen még indíthat pert a rapper ellen.
A bíróság további bizonyítást rendelt el és szeptemberre napolta az Orbán-szobor ledöntése kapcsán Pityinger László – művésznevén Dopeman – ellen garázdaság vádjával induló büntetőpert. Az énekes tagadta bűnösségét.
Dopeman a Twitteren közölte, hogy hivatalosan is megkapta az értesítést, miszerint gyanúsítottból vádlottá vált, amiért a 2013 szeptemberi tüntetésen rugdosta a miniszterelnökről mintázott szobor fejét.
A kerületi ügyészség az ügyben nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság miatt nyújtott be vádiratot. A vádirat szerint a tüntetés szervezői ledöntöttek egy Orbán Viktort ábrázoló hungarocellszobrot, majd amikor a földre zuhant, rapper belerúgott a testről levált és elgurult fejbe.
A nemzeti jelkép megsértése miatt indult büntetőeljárást megszüntették, de garázdaság miatt vádat emelhetnek a rapper Dopeman ellen, aki másfél éve egy kormányellenes tüntetésen részt vett az Orbán Viktor miniszterelnököt ábrázoló műanyagszobor ledöntésében.