Parázs hangulatban zajlott a november végi hulladékkonferencia, ahova a MoHu képviselői csak késve érkeztek, így a szakma álláspontját sem tudták meghallgatni. Igaz, megoldási javaslatokat sem hoztak.
A gyártók és első forgalomba hozók által fizetett díj emelkedik több anyag és termék esetében, de a díjak beépülnek az árakba, azokat végső soron a fogyasztók fizetik meg. Az emelés érinti egyebek mellett a textil- és facsomagolásokat, lámpákat, sütőolajokat, autókat, autóakkumulátorokat és a bútorokat is.
Szigorúbb engedélyezés, részletes nyilvántartás, kötelező biztosítás: lényegesen átalakulhat a gyártókat érintő kiterjesztett gyártói felelősség rendszere Magyarországon.
A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR) keretében már második éve vállalnak fontos szerepet a gyártók abban, hogy termékeik megfelelő módon hasznosuljanak újra, ezzel óvva környezetünket és erősítve a gazdaságot. A már működő rendszer azonban most szigorodik: áprilistól bírságot kaphat az, aki nem, vagy nem valós adatot szolgáltat a hatóság részére. Cikkünkben azt nézzük meg, mi a bírság célja, és hogy kinek, miért és mennyit kell fizetnie.
A legtöbb cég számára gyakorlatilag megszűnik a környezetvédelmi termékdíj, amit 1995 óta fizetnek a vállalkozások. Igaz, lett helyette EPR-díj, ami magasabb összeget jelent.
A kormány a kiélezett nemzetközi versenyhelyzetre hivatkozva csökkentette a boros palackok után a kiterjesztett gyártói felelősség keretében fizetendő díj mértékét.
Nem mindig teljesen világos, hogy egy-egy vállalatnak, vállalkozásnak mi is a kötelezettsége a kiterjesztett gyártói felelősség rendszerében (EPR), ráadásul a Mol-leányvállalat Mohu internetes rendszere sem működik gördülékenyen.
Drasztikusan növeli a cégek költségeit és vele az inflációt, kurtán-furcsán ítélték oda a koncessziót, feltűnően kedvező lépéseket tesz az érdekében a kormányzat, sokan kételkednek a sikerében – sorakoznak a kérdések a most szombaton induló új hulladékrendszerrel kapcsolatban, amelyet 35 évre kapott meg a Mol Nyrt. Mit vesz majd észre ebből egy mezei állampolgár, és egy hulladékát felelősen kezelni kívánó vállalkozás? Tényleg azért drágultak a sokszorosukra a környezetvédelmi termékdíjak, és módosították úgy a jogszabályokat, hogy kedvezzenek a kormány kedvenc olajcégének? Mire készül hulladékfronton a Mol? Nagyok az ambíciók, de nem örülhet mindenki felhőtlenül.