#Együtt-PM

Megvan a leendő Bajnai-párt neve
 

Megvan a leendő Bajnai-párt neve

Együtt 2014 Párt lesz a neve a Bajnai Gordon vezette politikai pártnak – tudta meg az ATV. A csatorna szerint az új párt két kampányfelelőse Szigetvári Viktor és Karácsony Gergely lesz.

hvg.hu hvg.hu



A volt Milla-elnök is belép Bajnai pártjába
 

A volt Milla-elnök is belép Bajnai pártjába

Juhász Péter, a Milla Egyesület korábbi elnöke is részt vesz az Együtt 2014 párttá alakulásában, maga a Milla azonban civil mozgalomként folytatja működését - pontosította keddi közleményét a szervezet.

hvg.hu hvg.hu

A Milla nem csatlakozik Bajnai pártjához
 

A Milla nem csatlakozik Bajnai pártjához

Nem csatlakozik Bajnai Gordon pártjához a Milla – közölte a szervezet a blogján. A közleményből az is kiderül, hogy a szervezetet mostantól nem Juhász Péter elnök, hanem héttagú elnökség vezeti.

hvg.hu hvg.hu



Mesterházy ajánlatot tett a szakadár LMP-seknek is
 

Mesterházy ajánlatot tett a szakadár LMP-seknek is

Az MSZP pénteken levélben kéri fel az LMP szétválását követően létrejött a Párbeszéd Magyarországért Pártot (PM), hogy vegyenek részt az ellenzéki egyeztetésben - ismertette Mesterházy Attila csütörtökön a szocialisták elnökségének tatai kihelyezett ülésén született döntést.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Karácsony: „Nem adtuk el Bajnainak az arcunkat matricának”
 

Karácsony: „Nem adtuk el Bajnainak az arcunkat matricának”

A jövő héten ülnek le tárgyalni Bajnai Gordon mozgalmával, ahol nagy vitákra számít, mert az LMP-ből kiszakadt szervezet sok mindenben nem ért egyet az Együtt 2014 programjával. Állítja, Schiffer Andrással továbbra is jó a viszonya, ám kénytelenek voltak kilépni, mert az LMP-sek többsége nem akarta megérteni, hogy a választási matematika egzakt tudomány, és a rendszer együttműködésre kényszeríti az ellenzéki pártokat. Interjú Karácsony Gergellyel, az LMP volt kampányfőnökével, a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségi tagjával.

Kósa András - M. László Ferenc Kósa András - M. László Ferenc





Majdnem közös jelöltet állított az ellenzék Dunakeszin
 

Majdnem közös jelöltet állított az ellenzék Dunakeszin

A Párbeszéd Magyarországért (PM) és az Együtt 2014 egyetért abban, hogy Magyarországnak egy olyan új alkotmányra van szüksége, amelyet a teljes politikai közösség a magáénak tud vallani - mondta az Együtt 2014 társalapítójával, Juhász Péterrel közösen tartott pénteki sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A két szervezet ezt megelőzően kezdte meg egymással a demokrácia és a jogállamiság témaköreit érintő szakpolitikai egyeztetéseket.

MTI MTI

Bajnai: hiteles az MSZP, de nem eléggé
 

Bajnai: hiteles az MSZP, de nem eléggé

Március 15-éig párttá alakul az Együtt 2014 választói mozgalom - közölte Bajnai Gordon, a szervezet társalapítója csütörtökön Pécsen. Bajnai szerint az MSZP egyedül nem tudna nyerni a jövő évi választásokon.

MTI MTI




Bajnai jobbkeze: akkorára kell nőni, mint az MSZP
 

Bajnai jobbkeze: akkorára kell nőni, mint az MSZP

Tízezres aktivistahálózatot építenek és a választásokig el akarják érni az MSZP támogatottságát – jelentette be Bajnai Gordon jobbkeze, Szigetvári Viktor egy csütörtöki, újságíróknak szervezett beszélgetésen. Szerinte az idő sürget, nyár végéig le kell zárni az ellenzéki egyeztetéseket, hogy a szavazóknak is legyen idejük megszokni a közös jelölteket.

MLF MLF