Fél pénzből tudott közvilágítást kiépíteni, aki kihagyta az Eliost
A Magyar Nemzet egy Baranya megyei településen járt, ahol nincs panasz a rendszerre.
A Magyar Nemzet egy Baranya megyei településen járt, ahol nincs panasz a rendszerre.
Egy felmérésből kiderült, a magyarok közel 80 százaléka tisztában van vele, hogy Orbán veje érintett a botrányban.
Sőt, mondhatni semennyire. Tavaly is kiemelkedő sikereket értek el, gyanús körülmények között elnyert közvilágítási közbeszerzésekkel.
2010 után életmentő segítség volt a magyar gazdaságnak a több ezermilliárd forint EU-forrás, ám a pénzből a magyar társadalom sokkal kevesebbet profitált, mint amennyit lehetett volna. A pénz elosztását a kapkodás és az intézményesített korrupció jellemezte.
Kamerát látott és menekülni kezdett Tiborcz István, az ellenzék muníciót kapott tőle is, Hódmezővásárhelytől is. De mihez kezd vele? Március 15-én pedig békemenet, Orbán-beszéd és ellenzéki tüntetés is. A választási kampány hajrájára megérkezett a hvg.hu közéleti podcastja is, a Fülke.
Rezsit csökkent és Erzsébet-utalványt osztogat a kormány; Matolcsy György szerint 2050-re tartunk majd ott, ahol az osztrákok; visszahozták Budapestre a magyar aranytartalékot. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Közéleti szempontból alighanem az év legparádésabb műsorkínálata állt össze.
Polt Péter legfőbb ügyész közzétette az EU Csalás Elleni Hivatalának ajánlásaihoz kapcsolódó eljárások részletes adatait.
Ma védte meg szakdolgozatát Orbán Viktor veje, egy kérdéssel vártuk a vizsga után, de őt ez készületlenül érte.
Az internet népe nem felejt és nem kímél. Szerdán került fel a YouTube-ra a Békemenet-rekviem: régi nóta, új szöveg, nagyon ismert arcok. És egy kíméletlen ítélet.
Nagyon szűkszavúak a kormánypárt körüli politikusok, ha valaki erről kérdezi őket.
A városban az Elios közreműködésével elvégzett közvilágítás-korszerűsítéssel kapcsolatos iratokat foglalhatott le a rendőrség a váci önkormányzatnál.
Hétezer elavult fényforrást cserélnének ki Budapest több pontján az elkövetkező két évben, a vonatkozó közbeszerzési eljárás már folyamatban van. Ugyanakkor belső városházi források szerint roppant kínos lenne nemcsak Budapest, hanem a főváros kormánypárti vezetési számára is, ha a tendert a korábban Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető, korrupciós botrányba keveredett Elios Zrt. nyerné el.
Tizenegy önkormányzat megindokolta, hogy miért nem adja ki az OLAF-vizsgálat dokumentumait, kilenc még csak nem is válaszolt az adatigénylésre.
Tarlós István főpolgármestert a Tiborcz-érdekeltségekről, a kerületek megszüntetéséről, a Római-partról kérdeztük.
A 24.hu újabb részleteket bemutató írása szerint politikai támogatással és a pályázatokba való beavatkozással előkészített Elios-győzelmek alapozták meg a cég nemzetközi terjeszkedését.
Maga Tiborcz István is meghívást kapott, de a miniszterelnökhöz hasonlóan ő is távol maradt.
Megkérdezték a legfőbb ügyészt az OLAF-jelentés utáni magyar vizsgálatról, de nem vitte túlzásba a választ.