Rommá törték az 560 lóerős Ferrarit
Az olaszok lassan kezdhetnek azon gondolkodni, hogyan szűrjék ki a vezetésre alkalmatlan sofőröket.
Az olaszok lassan kezdhetnek azon gondolkodni, hogyan szűrjék ki a vezetésre alkalmatlan sofőröket.
Ha valakiben még lenne kérdés, akkor itt a válasz, miért veszélyesek az illegális közúti versenyek.
Ötven iskola jelentkezett a Ferrari pályázatára, végül ez a négy került a döntőbe.
A F12tdf-ből mindössze 799 példány készítenek, ennek megfelelően az ára is csillagászati, de úgy tűnik ez egyáltalán nem jelentett visszatartó erőt.
A súlyos anyagi gondokkal küzdő olasz dizájncég hamarosan aláírja vételi megállapodását az indiai Mahindrával.
Bár a gyártók évről-évre kiváló szuperautókat építenek, a jogszabályok miatt nem mindegyik gurulhat ki a közútra. Íme most 10 hihetetlenül jó autó, ami jó eséllyel sosem vehet részt a forgalomban.
Michael 16 éves fia Maranellóban tűnt fel, lehet, hogy már a Ferrarival közös döntés születik a fiatal pilóta sorsáról.
Bemutatkozott a Ferrari F12tdf, amit Räikkönen mellett egy másik világhírű pilóta is vezethetett.
Sokan, ha másért nem is, de fergeteges kirohanásaik miatt visszasírják a Palik-Czollner-párost a Forma-1-es közvetítésekből. Most itt egy remek videó, amelyben megidéződnek a nagyok. A Váci úti LaFerrari eset a mester tolmácsolásában.
Elkőkerült a múlt héten a Váci úton karambolozó LaFerrari sportautó esetéről készült felvétel. A hideg versenygumik korcsolyaként hatottak az őszi hűvös aszfalton, a keresztbecsúszó jármű a csodával határos módon csak a parkoló autóknak ütközött.
Azok után, hogy a hétvégén Budapesten összetört egy 400 milliós Ferrari, Münchenben egy trélerre pakolt példányt filmeztek le, bár az egyben volt.
Több külföldi autós portál és lap is beszámolt a 400 millió forintos LaFerrari budapesti balesetéről. A beszámolókban többnyire azt latolgatják, mennyire súlyos a kár és mennyibe kerülhet a javítás.
A szuperautó jobb eleje törött, elég csúnyán. És hogy mi is ez? Egy 963 lóerős hibrid Ferrari, a maranellói márka csúcsmodellje, amelyből összesen 499 darab van a világon.
A kétperces kisfilmben a csapat mexikói származású tesztpilótája, Esteban Gutiérrez vezeti be hazájának kultúrájába Vettelt és Raikkönent.
A thrillereivel legendássá vált rendező Enzo Ferrari életéről készít filmet, annak versenyzői korszakától az autócég felemelkedéséig.
Közel egymilliárd dollár bevételt hozott a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) konszernnek a Ferrari részvények kibocsátása - közölte hétfőn az FCA.
Mostanában nagyon pörög a szuperautók piaca, a Yahoo ezért összeszedte a 10 legdrágább sportkocsit, amin sikerült túladni.
Onnan kapott ellenfelet a Ferrari, ahonnan a legkevésbé sem számított rá.
Eldőlt, hogy 52 dollárért lehet majd hozzájutni a Ferrari részvényeihez a New York-i tőzsdén.
Úgy 14 ezer forintot kell leszurkolni 1 Ferrari-részvényért. Bevezetik a patinás autógyártót az amerikai tőzsdére.