Vácon is fideszes képviselőt választottak iskolaigazgatónak
Steidl Levente 8 évig a helyi közterület-felügyeletet vezette, hamarosan az iskolát fogja.
Steidl Levente 8 évig a helyi közterület-felügyeletet vezette, hamarosan az iskolát fogja.
Saját helyi politikusai helyett egy politikában teljesen járatlan független jelölt mögé állt be a Fidesz Balmazújvárosban. Ha nem őt választja a város, rengeteg fejlesztéstől esik el, fenyeget a hatalom. A tét valóban nem kicsi: egy nem Fidesz-hű polgármester megzavarhatná a helyi erős embereket abban, hogy kontrollálják a város pénzügyeit. Időközi választást egyébként azért kell tartani, mert az előző polgármesternek vesztegetés miatt börtönbe kell vonulnia.
Simicska Lajos barátja mesélt arról, hogyan rúgták ki a Hír Tv-től, és mi történt a csatornánál a G-nap után.
A Fidesz most a városban lefolytatandó konzultációt készíti elő, 2019 elejére meglehet Botka kihívója is.
Sok volt a probléma a debreceni iskolában, ezért nem maradhatott az eddigi igazgató.
A HVG értesülése szerint Tarlós István személyéhez köti a Fidesz, lesz-e még főpolgármesteri cím és közvetlen választás 2019-ben, vagy nem.
Az Európai Néppárt egyik politikusa szerint itt az idő szembeszállni a magyar miniszterelnökkel.
Ráadásul ugyanannál a cégnél.
Gazdasági válság közelít, a hatalom ezért mindenfajta ellenvéleményt ki akar irtani – mondják a Jobbiknál. Az MSZP példátlannak nevezte a történteket.
A médiahatóság fokozott figyelmét, a hír- és véleménymonopólium kialakulása elleni fellépést sürgetik. Egyúttal munkajogi segítséget kínálnak az elbocsátott kollégáknak.
Nyerges Zsolt a tulajdonos és az is marad – mondta kommunikációs igazgatója az állománygyűlés után. Kálmán Olgát kirúgták, azt mondta, nem lepte meg a döntés.
A Medián elemezte, hogyan szavaztak a választók 2014-ben és 2018-ban.
Szürreális fordulatokat vett az ellenzéki szervezeteknél az a folyamat, amelyik a választási vereséget követően a sorok rendezéséről szól. Illetve szólna, mert jelenleg nemhogy a rendezés nem látszik, de a sorok sem. Inkább véletlenszerűen összeverődött csoportok vagy éppen fölbomló alakzatok látványa határozza meg az ellenzéki térfelet.
Most először állt a nyilvánosság elé a választás óta Vona Gábor. A Jobbik korábbi elnöke az áprilisi eseményekről, a kampányról és Orbán rendszeréről is beszélt.
Üzenet a várost 2002 óta irányító szocialista Botka Lászlónak? Esetleg szándékos zavarkeltés?
Saját bevallása szerint a miniszterelnöknek 945 ezer forintos megtakarítása volt, ez apadhatott most a szállás és az utazás árával.
Három megállapítás az elméletileg ellenzéki ügyeket szolgáló külföldi pénzosztásról.
Az Index szerint Pócs János és Font Sándor hozzátartozója is több tízmilliót nyert a szálláshely építésre kiírt uniós pályázaton. Az újabb körről már a választás után, július 3-án döntöttek.
Továbbra is a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt, a támogatottsága azonban a Závecz Research júliusi mérése szerint folyamatosan csökken.
Újabb három LMP-s politikus kapott súlyos büntetést másodfokon, jogerősen a párt etikai bizottsága.