Orbán saját zsebből fizette, hogy megnézte a foci-vb döntőjét
Saját bevallása szerint a miniszterelnöknek 945 ezer forintos megtakarítása volt, ez apadhatott most a szállás és az utazás árával.
Saját bevallása szerint a miniszterelnöknek 945 ezer forintos megtakarítása volt, ez apadhatott most a szállás és az utazás árával.
Három megállapítás az elméletileg ellenzéki ügyeket szolgáló külföldi pénzosztásról.
Az Index szerint Pócs János és Font Sándor hozzátartozója is több tízmilliót nyert a szálláshely építésre kiírt uniós pályázaton. Az újabb körről már a választás után, július 3-án döntöttek.
Továbbra is a Jobbik a legerősebb ellenzéki párt, a támogatottsága azonban a Závecz Research júliusi mérése szerint folyamatosan csökken.
Újabb három LMP-s politikus kapott súlyos büntetést másodfokon, jogerősen a párt etikai bizottsága.
Kucsák László lehet a Klebelsberg Központ egyik lehetséges vezetője. Korábban az ő fényképével volt tele egy kalendárium, amit 43 ezer példányban adtak ki. Közpénzből.
A pártelnök szerint új politikai helyzet állt elő, az új kihívásokra pedig más módszerekkel kell reagálni.
Az alpolgármester nem akart nyilatkozni, mert magánügyről van szó.
A nyomozás a Központi Nyomozó Főügyészségen jelenleg is folyamatban van, de semmi több.
A migráció a modern kori antiszemitizmus gyökere, a Fidesz pedig az adócsökkentés kormánya szeretne lenni. Kormányinfót tart a Miniszterelnökséget vezető miniszter, szóba kerültek Orbán külföldi útjai is. A kormány ősszel tárgyal majd az otthonápolási díjról. Gulyás Gergely azt mondta, az biztos, hogy lesz emelés, de az még nem dőlt el, milyen mértékű.
Ezúttal falusi szálláshely építésére kapott támogatást több tucat szerencsés kormánypárti, a nyertesek között parlamenti képviselő, jogerősen elítélt polgármester és útépítőcég-tulajdonos is van.
Megszerezték a Magyar Turisztikai Ügynökség tanácsadóinak névsorát. A listán ott van Orbán Viktor volt szövegírója, egy korrupciós ügybe keveredett volt fideszes polgármester és a Pancho Aréna tájépítésze is.
Mindent átnyomott a Fidesz-kétharmad a nyári szünet előtti utolsó parlamenti ülésnapon, egyharmadnyi ellenállás sem volt, a Fidesz senkitől sem zavartatva vonulhat nyári szabadságra. Ez a hvg.hu heti belpolitikai elemzése.
A fideszes EP-képviselő szerint az egész Unióra nézve súlyos következményei lennének, ha szakít a Fidesszel a Néppárt. Schöpflin György biztos abban is, hogy átmegy a parlamenten a 7. cikk alkalmazását kezdeményező javaslat, amellyel végső esetben a szavazati jogot is meg lehet vonni. A baloldalnak is adott néhány jótanácsot.
Módosították a gyülekezési törvényt és jobban védik a magánéletet Új szabályokat kell tanulniuk tüntetőknek és rendőröknek is.
A fideszes politikus állítja, csak ténymegállapítást tett, amikor szembeállította a bevándorlóország Franciaországot a nemzeti identitására büszke, keresztény Horvátországgal.
Győztek az LMP-ben az együttműködést ellenző politikusok, aki a pártban áprilisban még döntéshozó volt, és próbált akár csak egy millimétert is tenni az ellenzéki vetély- és sorstársak felé, azt megbüntették. Többen azzal védik a mostani leszámolást, hogy az tiszta lapot teremt a párt számára, de az jól látszik, hogy ezek a sebek nem fognak egyhamar begyógyulni.
Az óbudai MSZP-t vezető Czeglédy Gergő cégének több Fidesz-közeli partnere is van.
Gúnyos posztban ment neki Gyurcsány Ferenc DK-elnök azoknak a politikusoknak, akik megszavazták maguknak a havi 200 ezres plusz fizetést, azonban a mai szavazáson ő nem volt jelen. A DK-frakció többi tagja a nem gombot nyomta meg.
A Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az MSZP egy része szavazta meg a képviselői fizetésemelést.