Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Fidesz

Pelle János Vélemény

Vita Csizmadia Ervinnel: időszerű-e a „határolt forradalom”?

Csizmadia Ervin, Orbán Viktor „forradalma” címmel megjelent írásában, abból kiindulva, hogy a Fidesz elnöke a kétharmados eredmény ismeretében „a szavazófülkék forradalmáról”, és a „forradalmi parlament” által megvalósítandó Nemzeti Együttműködés Rendszeréről beszélt, Bibó István szellemét idézve, felveti a hatalomkorlátozás és a garanciateremtés szükségességét. Ám Bibó „korlátozott forradalom” elképzelése már 1945-47-ben is illúzió volt, mely 1989-90-ben, mikor megvalósították, eleve idejét múlta. Egyébként is, demokráciában a legitimitás és az alkotmányosság megfelelő garancia a túlhatalommal szemben.

MTI Itthon

A Fidesz a 95-ös benzin átlagárához kötné a parkolási díjat

A közterületi parkolás jogi feltételének megteremtése érdekében a közlekedési törvények mellett a helyi önkormányzatokról szóló jogszabályt is módosítaná a Fidesz, az ezzel kapcsolatos előterjesztéseket hétfőn nyújtották be az Országgyűlésnek. A javaslat a 95-ös benzin átlagárához kötné a parkolási díjat és rögzítené, hogy a várakozási díj és a pótdíj után késedelmi kamat nem követelhető.

MTI / hvg.hu Itthon

Kisebb parlament: a Fidesz megtette az első lépést

A kormányalakítással összefüggő törvényjavaslatok tárgyalásával kezdte meg munkáját a parlament hétfőn. A Fidesz 200 fős parlamentet akar, amit a Jobbik sem ellenez. Az MSZP-t a Fidesz "renkívüli hatalomkoncentrációja" aggasztja.

hvg.hu Itthon

Parlamenti alakuló ülés egy sörözőből - videó

Az új parlament alakuló ülésének napján az Országház mellett egy sörözőbe is ellátogattunk. Sokan és sokféleképpen tudatták velünk, hogy "nem érdekli őket az egész, illetve, ha van is véleményük, az nem való a kamerába". Akadt azonban néhány állampolgár, aki eldiskurált velünk a jövőről. Zenés időutazás a jelenbe.

Csizmadia Ervin Vélemény

Orbán Viktor „forradalma”

Sokak számára meghökkentő, hogy a Fidesz a „szavazófülkék forradalmáról vagy „forradalmi parlamentről” beszél. A Fidesz újsütetű beszédmódja valójában arra irányul, hogy nyelvileg is birtokba vegye a politikai teret. A párt nem kevesebbet tűz maga elé, mint hogy lezárja az „ideiglenesség” korát és megnyissa a „véglegességét”. De nem túlságosan nagyigényű vállalkozás-e ez?

MTI Itthon

A Fidesz és az Új irány 2010

Új irány 2010 címmel egy számos, korábban már beharangozott törvénytervezetet tartalmazó javaslatcsomagot nyújt be a Fidesz hétfőn az Országgyűlésnek - jelentette be a párt ügyvezető alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

Százegy javaslat maradt az új parlamentre

Az előző parlamenti ciklusból összesen 101 olyan javaslat maradt, amely közül bármelyik tárgyalásával megkezdheti munkáját az új, a rendszerváltozást követő időszak hatodik Országgyűlése.

Itthon

Vita az MSZP-frakcióülésen: újraosztást akarnak

Heves vita alakult ki a mai MSZP-frakcióülésen a bizottsági elnöki helyek elosztásáról. A jelenleg is zárt körben tartó tanácskozáson elsősorban a Jobbik nemzetbiztonsági bizottsági helye okozott feszültséget. Lehet, hogy a teljes bizottsági csomagot visszaadják a Fidesznek és újraosztást kérnek – írja a nol.hu.

hvg.hu Videók

Orbán ózdi beszéde - videók

A nemzeti konzultációnak nevezett rendezvénysorozat első állomása Ózd volt. Orbán Viktor és Pintér Sándor látogatott a városba, hogy többek között a helyi politikusok, rendőrségi vezetők véleményét, javaslatait kérje a közbiztonság javítása érdekében. A beszámolók és hozzászólások után Orbán Viktor értékelte az elhangzottakat. Azt ígérte, hogy az ózdiak, akárcsak az ország más vidékein élők, az új kormány megalakulása után két héttel már érzik majd a közbiztonság javulását.

hvg.hu Napi merítés

Nincs új a nap alatt

A devizahitelek forintra váltásáról "bármely változatos tanulmányok is születtek, azok, amelyek vették a fáradságot a részletszámításokra, egyöntetűen nemleges válaszra jutottak" – írja blogján Oszkó Péter.

MTI Itthon

Tarlós: a parlament rendezi a fővárosi parkolás ügyét

Tarlós István szerint az önkormányzatokat érintően idén még csak egyszerűbb módosítások lehetnek, a közigazgatási rendszer alapvető változásai 2014-től várhatók. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője az MTI-nek adott interjúban azt mondta: úgy véli, a Fővárosi Közgyűlés akár már ősztől 34-35 plusz 1 taggal működhet. Beszélt arról is, az új parlamentnek az elsők között kell rendeznie a budapesti parkolás kérdését.

Szentpéteri Nagy Richard Publicisztika

Nem kell a forradalom, konzervatív kormányzás kell

Magyarországnak konzervatív szemléletű kormányzásra, törvényhozásra és alkotmányozásra van szüksége. Nem forradalomra. A rendszerváltás után húsz évvel a magyar politikai szisztéma bölcs és megfontolt újragondolásának, finomhangolásának, korrekciójának ideje jött el – 2010-ben erre a változásra szavaztak a választópolgárok.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: Lázár János okosan kalkulált

Lázár János a héten nem tett mást, mint folyamatosan gesztusoknak látszó időzített bombákat nyújtott át az ellenzéknek. A kormányzásra készülő párt szinte mindenbe belement, ami alapvetően nem veszélyezteti érdekeit - írja Török Gábor.

hvg.hu Itthon

Az ingyenes utazás vonzerejében hisznek a pártok

Az ingyenes közlekedés ígéretével aligha lehet választást nyerni, legalábbis a hvg.hu által összegyűjtött ötletrohamoknak ilyen politikai hozadéka elvétve van. Alighanem a műfajban az MSZP főpolgármester-jelöltje mondta eddig a legnagyobbat, de a populista ígérgetés nem pártspecifikus.

1
428 429 430 431 432
464
Tóta W. Árpád: Rogán, a keményen szankcionált kisember

Tóta W. Árpád: Rogán, a keményen szankcionált kisember

Újabb, már a hatodik tűz pusztít Los Angelesben

Újabb, már a hatodik tűz pusztít Los Angelesben

Ultimátumot kapott az Apple: vagy engedelmeskedik, vagy marad az iPhone 16-osok tiltása Indonéziában

Ultimátumot kapott az Apple: vagy engedelmeskedik, vagy marad az iPhone 16-osok tiltása Indonéziában

A frászt hozta a szemből érkezőre egy autós, aki rosszul mért fel egy előzést – videó

A frászt hozta a szemből érkezőre egy autós, aki rosszul mért fel egy előzést – videó

Beperelték Lázár János minisztériumát a hegyvidéki Turul-szobor miatt

Beperelték Lázár János minisztériumát a hegyvidéki Turul-szobor miatt

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Elítélték a férfit, aki részegen, egy kitépett közlekedési táblával hadonászott

Elítélték a férfit, aki részegen, egy kitépett közlekedési táblával hadonászott

A levegő kér elnézést a Skoda legújabb villanyautóitól

A levegő kér elnézést a Skoda legújabb villanyautóitól

Kiengedték a börtönből az Iránban letartóztatott olasz újságírót

Kiengedték a börtönből az Iránban letartóztatott olasz újságírót

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.