A szóbirtoklási arány talán a 90:10 százalékot is meghaladta - az ellenzék javára. A kormányoldal részéről mindössze az előterjesztő (Lázár János), a vezérszónok (Szijjártó Péter) és két képviselő beszélt a több órás vitában. A kormány egyetlen képviselője – így az igazságügy miniszter sem! – vett részt az ülésen, így aztán nem is nyilatkozott meg. Akik szót kértek, azok sem mertek komoly érveket hozni a módosítási javaslat mellett, inkább – alkalmazkodván az aktuális kommunikációs irányhoz – más témákat és argumentumokat kerestek, meg- és kikerülve a valódi kérdést - olvasható. A teljes bejegyzést elolvashatja Török Gábor politológus blogján.
Török Gábor: törpepárt látszatát keltette a Fidesz
Török Gábor véleménye szerint az Alkotmánybíróság hatáskörét szűkítő alkotmánymódosító javaslat megvitatásakor a Fidesz törpepárt látszatát keltette.

Washington a NATO 5-ös cikkelyéhez hasonló védelmet biztosíthat Kijevnek
Zelenszkij: Olyan biztonsági garancia kell, ami a gyakorlatban működik, földön, vizen, levegőben
Vonatpótlás MÁV-módra: „Egy órája rostokolunk, tájékoztatást nem kaptunk”
Összeomlott a békéscsabai vonal.
A szolnoki polgármester nem várt Pintérre: „magunk oldjuk meg a közbiztonság kérdését”
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.