Azt firtatja a Figyelő, nem magas-e egy nőnek a miniszterség
Ha jól értjük.
A nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztossá nevezték ki Lázár Jánost, de hiába gondolták sokan, ez nem jelent visszatérést számára a kormányba, írja a volt miniszter jelenlegi pozícióját is elemző írásában a csütörtöki Figyelő.
Ebben a küzdelemben nem a kulturális termék a szervező elv, hanem a politikai állásfoglalás.
Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa csütörtökön beperelte a Figyelő kiadóját, mert a hetilap valótlanságokat állított a tudományos teljesítményéről.
Bárándy Gergely ügyvéd szerint az ellenzéki pártok beletörődtek periferiális helyzetükbe, a kormányváltás esélye ma nulla.
Árulkodóan óvatoskodó érveléssel bújt ki a Médiatanács a Figyelő-féle Soros-listázás alól: szerinte a megbélyegzettek nem alkotnak védendő közösséget. A cikkbeli vélt kirekesztés miatt panaszt beadó Mérték Médiaelemző Műhely vezetője szerint pedig épp a lista léte bizonyítja, egy közösségről van szó. Egy másik médiaszakértő szerint ma már egyre jobban védik a stigmatizált embercsoportokat, ez a szemlélet nem érvényesült a médiahatósági döntésben.
Azt mondja, nem akar szegedi polgármester lenni.
Üzenet a várost 2002 óta irányító szocialista Botka Lászlónak? Esetleg szándékos zavarkeltés?
Több százezres büntetést szabott ki a már bezárt Lánchíd Rádióra a Médiatanács, mert már csak zenét sugároz, a Figyelő által közölt Soros-ügynökös listát viszont nem kifogásolták.
Schmidt Mária lapja egy olyan összeállítást közölt az MTA-ról, ami hemzseg a valótlan állításoktól és csúsztatásoktól. Az akadémia helyreigazítást kér, és pontosan összeszedte, szerintük mi az igazság a róluk megjelentekkel szemben.
Twitter-bejegyzések alapján állt bele a Magyar Idők az Országos Bírói Tanács (OBT) egy tagjába, amiért az a kormánynak nem igazán tetsző dolgokat írogatott ki a közösségi csatornára. De másokat is elővettek.
Az egyetem társadalomtudósai közleményben tudatták: remélik, hogy az MTA-nál dolgozó kollégáik továbbra is szabadon végezhetik munkájukat. Egyben támogatják azokat a tudósokat, akiket a Figyelő "pellengérre állított", amiért kényes témákat kutatnak.
Szerintük a medvék is gyanúsak, hiszen külföldről jöttek be az országba.
A Figyelő a "Soros-ügynökök" után most az Magyar Tudományos Akadémia tudósait listázta, végső megállapításuk szerint "a Társadalomtudományi Kutatóközpontjában született kutatások fő irányvonala ideológiailag telített, erős liberális szemlélet jellemzi”. A központ vezetője közleményben állt ki munkatársai mellett.
A kormánypárti hetilap a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos publikációs jegyzékének tanulmányozása után arra jutott, hogy az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának intézeteiben feltűnően népszerű a bevándorlás, gendertéma és a homoszexualitás kutatása. Névvel, fotóval, konkrét tanulmányok megnevezésével fel is sorolták a lap online oldalán kedden közzétett cikkben, konkrétan kikre illetve mire gondoltak. Szerző nincs a cikkhez feltüntetve.
A kormányközeli lap mint adatkezelő ezzel szerintük megsértette a GDPR-ben foglalt kötelezettségeit. Ugyanakkor nem tudnak vele mit kezdeni, mert olyan hatáskörrel nem rendelkeznek.
Szerkesztőségi állásfoglalást adott ki a kormánypárti lap az LMP-s politikus korábbi Facebook-bejegyzése miatt.