Ultimátumot adott a Ferrari a Forma–1 új fejeseinek
Sergio Marchione a Ferrari elnök-vezérigazgatója szerint a gyár kivonulhat a Forma–1-ből 2020 után, amennyiben a szabályokat az érdekeikkel ellentétesen változtatják meg.
Sergio Marchione a Ferrari elnök-vezérigazgatója szerint a gyár kivonulhat a Forma–1-ből 2020 után, amennyiben a szabályokat az érdekeikkel ellentétesen változtatják meg.
Érzelgős videóval fejezte ki elismerését a német csapat az olaszoknak, miután idén igen szoros csatában vitték el előlük a Forma–1-es világbajnoki címet.
Az F1 és a FIA vezetői szerint nem jó, hogy minden évben van egy kiemelkedő istálló, ezen változtatni akarnak. És kiderült az is, a szurkolók mit nem adnának egy jó kis halláskárosodásért.
A kérdés természetesen nem a Hamilton-rajongóknak szól, hanem a Forma–1-es közegnek, amely rekordokat döntő teljesítménye ellenére még mindig kívülállónak tekinti a Mercedes négyszeres világbajnokát.
Hamiltonnak elég lenne az ötödik hely, a McLaren már elengedte a mexikói futamot.
Könnyen lehet, hogy az F1 történelmének legkomolyabb változása elébe nézünk. Jövő héten kiderül.
Ha valaki nem pilótaként, hanem versenymérnökként akar bekerülni a motorsportok elit csapataiba, akkor az egyik legjobb út manapság egy egyetemi versenycsapaton keresztül vezet. Ez a műfaj egyáltalán nem a „kis pénz, kis foci” kategória. Megnéztük, hogyan dolgoznak.
A negyedik világbajnoki címéért hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.
A szupergyors autók iránt fokozott érdeklődést mutatóknak ezeket a filmeket semmiképp sem érdemes kihagyniuk.
A Mercedes mérései szerint a pilóták három liter folyadékot izzadtak ki egy átlagos malajziai futamon. Jövőre nem lesz már Malajziai Nagydíj.
Szezon közben váltott pilótát a Red Bull fiókcsapata.
Az F1-közvetítések hamarosan egy újabb érdekes perspektívával gazdagodhatnak.
A csillagos stuttgarti márka erőforrásnak a termikus hatásfoka minden korábbi értéket megdöntött.
Üvöltő benzinfalók helyett a sivító elektromos autók felé fordulnak a legnagyobb hagyományú márkák is az autósportban. A motorizáció legújabb forradalma miatt a motorsportokat is újra kell tanulnunk.
A jövő évi Forma–1-es autók külcsínje egy dologban mindenképpen jelentősen el fog térni az idei modellekétől.
A hírek szerint az új versenyhelyszínek között nem sok olyan lesz, ahol épített pályán megy majd a verseny. Állítólag több városi futam lesz a jövőben.
A Porsche 2021-ben visszatérne a Forma-1-be - közölte Lutz Meschke, az igazgatótanács elnökhelyettese.
Beállította Michael Schumacher első rajtkockás rekordját.
Lewis Hamiltont, a Mercedes brit versenyzőjét intették le elsőként a kockás zászlóval a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Belga Nagydíjának rajtja után a spa-francorchampsi pályán. Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája második helyen ért célba, Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője pedig a harmadik helyezett lett.