Kínai csomagok dömpingje és vállalati fúzió okoz fennakadásokat a Foxpostnál
A csomagküldő növelte kapacitásait, és azt ígéri: minden panaszt kivizsgálnak.
A csomagküldő növelte kapacitásait, és azt ígéri: minden panaszt kivizsgálnak.
HVG
Úgy tűnik, sokan készülnek a kis méretű csomagok vámmentességének megszűnésére.
HVG
Néhány órán át teljesen leáll majd a Foxpost számos automatája.
HVG
Összeolvad a Foxpost és a Packeta, a folyamat részeként pedig rövidesen megszűnik az előbbi mobilalkalmazása. Egy ideig nem is lesz utódja, máshol kell majd a csomagok ügyeit intézni.
Bengyel Ádám, a FoxPost társalapítója és ügyvezetője decemberben még a csomagautomaták térnyeréséről és régiós tervekről nyilatkozott, ám a napokban távozott a fél éve külföldi kézbe került csomagküldő cégtől. Interjú.
Ezer helyszínen lesz új Foxpost-automata, több száz olyan helyen pedig, ahol az új tulajdonos Packetának és a Foxpostnak egymás mellett van csomagautomatája, az egyiket leszerelik.
HVG
Bengyel Ádám és Lányfalvi Péter befejezettnek tekintik küldetésüket a cég eladásával.
HVG
Gyakorlatilag nem maradt a Postán kívül magyar cég a csomagkiszállítási szegmensben – a konszolidáció éve volt 2024 magyar a piacon, több kisebb céget is bekebeleztek a tőkeerős nemzetközi szolgáltatók. A közel hatezer automata több mint 80 százaléka két nagy szereplő kezében összpontosul.
A cseh tulajdonba került magyar csomagautomatás társaság november 15-től minden csomagkategóriában drágít.
hvg.hu
Miután a társaság összeolvadt a FoxPosttal, a tulajdonosok úgy döntöttek, a helyi brandet tartják meg, így foxpostosítják a Packeta-automatákat.
hvg.hu
Nem sok mozgástere van egy futárcégnek egy olyan hatalmas távol-keleti webáruházzal szemben, mint a Temu. A Packeta is inkább csak állja a sarat, és várja, hogy elüljön a népharag, és örül, hogy az iskolakezdési roham után, de még bőven a karácsonyi főszezon előtt derült fény arra, milyen sérülékeny a rendszere.
A nyár elején született meg a megállapodás arról, hogy a cseh Packeta mögött álló cégek veszik meg a Foxpostot, mostanra lett meg minden engedély, ami az üzlet véglegesítéséhez kellett.
HVG
Volt, aki 12 óra alatt több mint száz üzenetet kapott.
hvg.hu
A Foxpost eladása is jelzi, hogy zajlik a konszolidáció a csomagautomaták piacán: a külföldi cégek lassan teljesen kiszorítják a magyar befektetőket.
Fülöp István
A csomagautomaták piacán is elindult a konszolidáció.
hvg.hu
A csomagautomata vállalatot értékesítette a Wallis Csoport és a Trueway.
hvg.hu
Az adathalász támadások újabb hullámára figyelmeztet a FoxPost, a csalók hamis linkekkel próbálják kinyerni a felhasználói adatokat.
hvg.hu
A hét végére rendeződhet teljesen a helyzet.
hvg.hu
Vasárnap estétől hétfő hajnalig egy frissítés miatt semmit nem lehet majd csinálni a FoxPostnál, közölte a cég.
hvg.hu