700 millió évvel elnéztük a Föld történelmét
A Föld első kontinensei az eddig véltnél 700 millió évvel korábban emelkedtek ki az óceánból – állapították meg ősi kőzetek vizsgálatával.
A Föld első kontinensei az eddig véltnél 700 millió évvel korábban emelkedtek ki az óceánból – állapították meg ősi kőzetek vizsgálatával.
A Kamooalewát még 2016-ban fedezték fel a tudósok, de évente csak két héten át lehet tanulmányozni. Most egy érdekes elmélettel állt el az Arizonai Egyetem egyik doktorandusza.
A csillagászok csak 4 órával azután fedezték fel a 2020 UA1 aszteroidát, hogy az elhaladt a Déli-sark mellett.
A kutatók ősi bizonyítékokat, becsapódási gömböket elemeztek, amelyek akkor formálódtak, amikor egy nagy aszteroida vagy üstökös összeütközött a bolygóval.
A csillagászok évtizedek óta vizsgálnak különféle égi struktúrákat. Az egyikre most születhetett magyarázat.
A földek értéke több mint 23 millió forint lehet, ami több, mint amit az V. kerület polgármestere két év alatt keresett.
Az egyházfő mondatát eresztette a levegőbe a környezetvédő szervezet.
A kutatók szerint a globális klímavészhelyzet már nem fenyeget, hanem itt van: a tikkasztó hőhullámok, az áradások, ciklonok és tűzvészek mind ennek a jelenségnek a számlájára írhatók.
Amerikai kutatók szerint rendkívül gyorsan nő a Föld hőelnyelő képessége, amit kifejezetten aggasztónak tartanak.
A texasi republikánus politikus, Louie Gohmert egy kongresszusi meghallgatáson érdeklődött arról, lehetne-e módosítani a Föld és/vagy a Hold pályáján.
Először találtak erős bizonyítékot arra, hogy a tengeri teknősökhöz hasonlóan a cápák is a Föld mágneses mezejét használva navigálnak hosszú távú utazásaik során.
A Föld egy lapos korong. Ezen az alapon készítette el három amerikai professzor a Föld (szerintük) minden eddiginél pontosabb térképét.
A NASA tudósai még 2016-ban figyelték meg a Catalina üstököst, melynek csóvájában szenet találtak. A szakemberek úgy vélik, ezek segítéségével alakulhatott ki a szén alapú élet a Földön.
A Gliese 486 b exobolygót a szuperföldek kategóriájába sorolták, a felszíni hőmérséklete 430 Celsius-fok körül lehet.
A Pentagon PRAM nevű fejlesztése 2020 májusa óta van a világűrben, a tesztek pedig igen biztatóak.
A NASA szerint még a korábbinál is jobban oda kell majd figyelni, hogy ne fertőzzünk meg élettel más égitesteket.
A lap úgy értesült, hogy a Karmelitában is felháborodást keltett az 1,6 milliárd forintos ügylet.
A 2001 FO32 akkora, mint a San Franciscó-i Golden Gate híd. Az objektum biztonságos távolságban halad el mellettünk márciusban.
Két hatalmas, felhőkarcoló méretű aszteroida halad el a következő napokban a Föld közelében.
Már rég meg kellett volna történnie, és a jelek arra utalnak, hogy megkezdődött a folyamat.