Működik az amerikai napelem, ami az űrből küldene áramot a Földre
A Pentagon PRAM nevű fejlesztése 2020 májusa óta van a világűrben, a tesztek pedig igen biztatóak.
A Pentagon PRAM nevű fejlesztése 2020 májusa óta van a világűrben, a tesztek pedig igen biztatóak.
A NASA szerint még a korábbinál is jobban oda kell majd figyelni, hogy ne fertőzzünk meg élettel más égitesteket.
A lap úgy értesült, hogy a Karmelitában is felháborodást keltett az 1,6 milliárd forintos ügylet.
A 2001 FO32 akkora, mint a San Franciscó-i Golden Gate híd. Az objektum biztonságos távolságban halad el mellettünk márciusban.
Két hatalmas, felhőkarcoló méretű aszteroida halad el a következő napokban a Föld közelében.
2050-re akár 30 százalékkal is visszaeshet a világ élelmiszer-termelése az áradások és aszályok miatt.
A Canon a saját, CE-SAT-1 nevű műholdjára egy némileg módosított 5D Mark III-at szerelt fel, hogy arról pásztázza végig a Földet. Most egy interaktív weboldalt is létrehoztak a projektnek.
Egy nemzetközi kutatócsapat a Naprendszer születésekor keletkezett meteorit darabját vizsgálta meg, hogy kiderüljön, lehetett-e rajta víz, amikor becsapódott a Földbe.
A forgási sebesség változása a mindennapi életre nincs kihatással, az érzékenyebb eszközöket viszont zavarhatja.
Négy éven át forgatta legújabb, A Perfect Planet című dokumentumfilmjét David Attenborough. A befejező munkálatokat a természettudós kertjében rögzítették.
Egy ember egy hét alatt több mesterséges anyag létrehozásáért felelős, mint a saját testsúlya.
Amikor a Föld több mint 4,5 milliárd évvel ezelőtt létrejött, forró magmaglóbusz volt, őslégköre a mai Vénuszéhoz hasonlított egy új nemzetközi kutatás szerint.
Biztonságos távolságban repül el a Föld mellett egy kínai kutatók által újonnan felfedezett aszteroida a következő héten – közölte csütörtökön a Kínai Tudományos Akadémia egyik csillagvizsgálója.
Forrón gőzölgő lehetett a Föld 55 millió évvel ezelőtt – állapították meg a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH) kutatói fosszilis mocsári talajból származó ásványok vizsgálatával.
Az úgynevezett biológiai akkumulátorok egyik előnye, hogy a nap bármelyik szakában termelnek energiát, és egyáltalán nem károsítják a földet.
Sikertelen holdmisszió rakétájának egy darabja lehet az a múlt hónapban felfedezett és eredetileg aszteroidaként azonosított objektum, amely novembertől átmenetileg a Föld gravitációs csapdájába kerül.
A tudósok régóta keresik a választ arra a kérdésre, létezik-e még egy olyan planéta a világegyetemben, mint a Föld. A legfrissebb kutatásokban olyanokra bukkantak, melyeken – papíron – akár jobb életünk is lehetne.
James O'Donoghue egy 2008-as NASA-animációt gondolt újra, hogy megnézze, milyen lenne a Föld felszíne, ha eltűnne róla az összes tenger és óceán.
A csillagászok mindössze hat nappal korábban fedezték fel a 2020 SW jelű űrsziklát, amely a következők órákban fog elsuhanni mellettünk.
A rég nem működő OGO-1 műhold a hét végén fog porrá égni az atmoszféra felső rétegeiben.