#G20




Trump Putyinnal is (újra) összebarátkozott
 

Trump Putyinnal is (újra) összebarátkozott

A tervezett 60 perc helyett 80 percig tartott Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök oszakai tárgyalása. A G20-as csúcs alkalmából Japánban tartózkodó két politikus a szíriai és a venezuelai válságról, valamint a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt, ám a megbeszélés után egyik fél sem árult el sok részletet. A tárgyalások előtt Putyin egy nyilatkozatban még elavultnak nevezte a liberalizmus eszméjét, és a Fidesz-propaganda szellemében nyilatkozott a bevándorlásról.


Trump számára megint rosszul sülhet el a Putyin-találkozó
 

Trump számára megint rosszul sülhet el a Putyin-találkozó

A nemzetközi válsággócokról, egyebek mellett Szíriáról, Iránról és Ukrajnáról, valamint a fegyverzetkorlátozási egyezményekről tárgyal majd az oszakai G20-as csúcson tartott pénteki külön megbeszélésen Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az egyórásra tervezett találkozón aligha várható komoly előrelépés, sőt Trump újabb belpolitikai vitába szaladhat bele. A megbeszélés magyar idő szerint péntek reggel hét órakor kezdődik.



Oszakában tárgyal pénteken Putyin és Trump
 

Oszakában tárgyal pénteken Putyin és Trump

Egyórás találkozót tart pénteken Oszakában Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök a G20-csoport csúcstalálkozója alkalmából - jelentette be Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója.

MTI MTI


Komoly pofon érik a Google-nak és a Facebooknak
 

Komoly pofon érik a Google-nak és a Facebooknak

Egy-két év múlva a technológiai óriáscégeknek, például a Facebooknak és a Google-nek is komoly adókat kell fizetniük attól függetlenül, hogy mely országokban vannak fizikailag is jelen, s hogy milyen profitot mutatnak ki az egyes államokban – írta a Financial Times, amely szerint a G20-ak pénzügyminiszterei egyezségre jutottak arról, hogy radikálisan meg kell változtatni a nemzetközi adózás rendjét.

hvg.hu hvg.hu