szerző:
hvg.hu

Japánba tartottak, de a sevillai pihenőnél kiszúrták a csomagot.

Őrizetbe vették a brazil G20-talákozó katonai előküldöttségének egyik tagját Sevilla repterén, mert 39 kilogramm kokaint találtak a kézipoggyászában – írja a Guardian. A férfit kedden fogták el a spanyol hatóságok, mikor az Oszakába tartó repülő az andalúz városban tartott szünetet.

Az incidensről értesítették Jair Bolsonaro brazil elnököt is, aki sürgette a védelmi minisztériuma és a spanyol hatóságok kooperációját. Állítása szerint

közel 300 ezer, a legjobb erkölccsel bíró férfi és nő szolgál a brazil hadseregben, és ha az érintett nem tartozik közéjük, akkor ennek rendje és módja szerint bíróság elé kell kerüljön.

A világ 19 legnagyobb gazdaságát, illetve az EU-t magában foglaló G20-as csúcsot pénteken és szombaton rendezik Japánban, ahol Donald Trump és Vlagyimir Putyin is tárgyalhat egymással.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megérkezett a plugin hibrid Mercedes A-osztály

Megérkezett a plugin hibrid Mercedes A-osztály

Egy angol futballedző állítja: a kezezés új szabálya miatt kell a Brexit

Egy angol futballedző állítja: a kezezés új szabálya miatt kell a Brexit

Orbán Viktor felköszöntötte Magyarországot

Orbán Viktor felköszöntötte Magyarországot

Pálmaolajban fürdik a világ, de tényleg a bojkott a megoldás ez ellen?

Pálmaolajban fürdik a világ, de tényleg a bojkott a megoldás ez ellen?

Elektromos futóbiciklivel nyűgözi le a kicsiket a Harley-Davidson

Elektromos futóbiciklivel nyűgözi le a kicsiket a Harley-Davidson

Elutasították a pedofília miatt elítélt bíboros fellebbezését

Elutasították a pedofília miatt elítélt bíboros fellebbezését