Mi közöm Hatvanpusztához? – kérdezte a HVG állításait nem cáfolva Gulyás Gergely
Gulyás Gergely azt mondta, ő nem járt személyesen Hatvanpusztán.
Gulyás Gergely azt mondta, ő nem járt személyesen Hatvanpusztán.
A harmadik kétharmados győzelem után pörgött fel az építkezés Hatvanpusztán, a miniszterelnök apja, Orbán Győző tulajdonában lévő birtokon. A kormány szerint semmi közünk ahhoz, hogy Orbán Győző mire költi a közbeszerzéseken keresett pénzt, Gulyás Gergely pedig esküszik, itt majorság lesz, többségében gazdasági épületekkel. Legalábbis a miniszterelnök ezt mondta neki, és miért is kételkedne. A HVG által készített, illetve birtokunkba jutott képeken azonban teremgarázsok bejárata, liftaknák és egy impozánsnak mutatkozó magánkönyvtár is látható. Utóbbiak szerint idősebb Orbán pont arról álmodik, mint a fia.*
„Mikor súlyos kormánygondjai között kifáradt, és zaklatott életében csendet, pihenést keresett, leginkább Alcsúton találta azt meg. Alcsút sok örömöt nyújtott neki, talán azért is, mert egyedül az ő teremtménye volt. A sivatagból néhány esztendő alatt paradicsomot varázsolt” – így írta le érzékletesen Lestyán Sándor, hogyan kötődött kétszáz évvel ezelőtt József nádor a Fejér megye északkeleti csücskében elterülő birtokaihoz. Az életrajzíró szerint a Habsburg főherceg megszállottságát a helyiek is örömmel fogadták: „Minél kietlenebb, minél kopárabb volt a talaj, annál lelkesebben törekedett, hogy termékennyé változtassa. Gyakran felkereste itt jobbágyait, akik úgy tisztelték, mint édesapjukat.”
Hogy kinek a szellemi terméke Hatvanpuszta újjáélesztése, azt az építészeti stílusról, illetve a beruházó döntéseit vezető szándékról lehet leolvasni. Amit Alcsútdoboz határában láthatunk, azt nevezhetjük az Orbán-barokk egyik csúcsteljesítményének.
Korát meghazudtoló igényességgel építi újra a hatvanpusztai birtokot Orbán Győző. A kormány szerint nekik semmi közük ahhoz, hogy a miniszterelnök apja mire költi közbeszerzéseken keresett pénzét. Belső képek szerint idősebb Orbán pont arról álmodik, amiről a fia.
E heti számában a HVG folytatja tényfeltárását az Orbán család hatvanpusztai birtokáról.
Hosszú idő után először újra kamatot emelt az MNB; Matolcsy György látványosan szembement a kormány gazdaságpolitikájával; hamarosan elkészülhet az Orbán család hatvanpusztai majorsága. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Az egykori tulajdonos, József nádor megirigyelhetné, amit hatvanpusztai majorsága romjaiból emel az Orbán család – sok-sok milliárdból. Közel fél órás dokumentumfilmen minden, amit a miniszterelnök családjának beruházásáról tudni érdemes.
Megkérdeztük Gulyás Gergely minisztert Orbánék hatvanpusztai birtokáról, amelynek milliárdos részleteiről a HVG hetilap és a hvg360 számolt be. A miniszter a sport és politika összefonódásáról, a vagyonnyilatkozatokról és a Velencei-tóról is beszélt a kormányinfón a hvg.hu kérdéseire válaszolva.
Hónapokon át kutakodtunk, számoltunk, információt gyűjtöttünk, még repülőről is körbenéztünk, hogy kiderítsük, mi történik Hatvanpusztán, az Orbán-család hatalmas felcsúti birtokán.
Orbán Viktor azt reméli, a szerény körülmények közt élő miniszterelnök imázsával 2022-ben választást tud nyerni. Amilyen serényen dolgozik ezen a Fidesz kommunikációs stábja, úgy sürögnek az építőmunkások a kormányfő valódi arcát mutató hatvanpusztai birtokon. A főhercegi majorság – sokmilliárdos beruházást követően – a nyáron elnyeri végső formáját.
Orbán Viktor azt reméli, a szerény körülmények közt élő miniszterelnök imázsával 2022-ben választás tud nyerni. Amilyen serényen dolgozik ezen a Fidesz kommunikációs stábja, úgy sürögnek az építőmunkások a kormányfő valódi arcát mutató hatvanpusztai birtokon. A főhercegi majorság – sokmilliárdos beruházást követően – a nyáron elnyeri végső formáját. Műholdképek és a helyszínen készült felvételek alapján a HVG elkészítette a majorság méretarányos, háromdimenziós modelljét. Az építkezést feltáró teljes videót hamarosan bemutatjuk a hvg360-on.
A 2002-es kormányváltás csak lelassítani tudta Hatvanpuszta korábban elindult felvásárlását: Orbán Viktor apjának birtoka mellett Mészáros Lőrincnek és Lévai Anikónak vannak földjei, előbbinek már 1545 hektárja van összesen. De ki a legnagyobb földesúr a politikusok között? Erről olvashatnak a HVG e heti számának Fókusz rovatában.
Korábban már lebontottak egy istállót, de a majorságának juhakolja is eltűnt.
A hatvanpusztai majorságon, amely a miniszterelnök apjának nevén van, nem állt le a munka.
A két mélygarázst alagutak kötik össze az 520 négyzetméteres „cselédszállással”.
Hadházy Ákos ismét berepült Hatvanpuszta fölé.
A miniszterelnök és az MSZP egykori pénztárnoka személyesen egyeztek a lap finanszírozásáról 2016 végén, Orbán nem akarta, hogy a Népszabadság bezárása után a napilap Simicska közelébe kerüljön. Azóta van pénz a Népszavánál.
Mészáros Lőrinc és lánya szinte minden területet megvesz az Orbán-család hatvanpusztai majorja körül.