Mick Jagger és Dave Grohl himnuszt írtak a koronavírus-járványról
A Foo Fighters frontembere szerint az "Eazy Sleazy" lesz a nyár slágere.
A Foo Fighters frontembere szerint az "Eazy Sleazy" lesz a nyár slágere.
A kormány és az olasz olimpiai bizottság közötti vita miatt büntethetik meg az országot.
Csak egy szó változott, mégis fontos gesztus a 60 ezer éves kultúra felé.
Ezrek zendítenek rá rendszeresen plázákban és utcákon, sőt, meccseken is a hivatalos kínai himnusz helyett.
A szünetben pedig a tiltakozók a stadion körül élőláncot alkottak.
Épp harminc éve lett újra hivatalos a vérpezsdítő Ébredj, román.
Egy hónapon belül ez a harmadik alkalom, hogy a német kancellár nyilvános eseményen rosszul lett.
Elfogadták a Most-Híd szlovák–magyar párt módosító javaslatát, így nem lesz büntethető, ha valaki más ország himnuszát énekli – legyenek azok akár a dunaszerdahelyi futballcsapat szurkolói.
Van rá esély, hogy szabad legyen a himnuszéneklés.
Visszaküldte Andrej Kiska a parlamentnek az állami jelképekről szóló törvényt.
A szlovák demokraták ellenzik, bár őket a Fidesz Soros-ügynöknek hívja.
Világi Oszkár szerint a törvény hibás, ők meg készek megfizetni a himnuszéneklés miatti büntetést.
Ha nincs jelen hivatalos küldöttség, akár 7000 euróra is büntethető az a jogi személy, amely elénekli más ország himnuszát, erről szavazott meg törvényt a szlovák parlament. A javaslatot direkt a dunaszerdahelyi DAC magyar szurkolóira gondolva nyújtotta be a nacionalista párt képviselője.
Akár három évig tartó börtönbüntetéssel és 50 ezer hongkongi dolláros (csaknem egymillió-nyolcszázezer forint) pénzbírsággal sújtaná Hongkong a kínai himnusz iránti tiszteletlenséget.
Sajnos, a zeneszerzőt nem Erkel Ferencnek hívják, mert akkor a magyar válogatottért szurkolhatnánk, hanem Debály Ferenc Józsefnek, aki az uruguayi himnusz zenéjét jegyzi.
Elkészült a 26. VOLT Fesztivál himnusza, amely idén a Majka & Curtis duó, valamint Pápai Joci munkájának eredménye.
A pesti bukás után a Liliom világhódító útra indult, a You'll Never Walk Alone pedig a darab musicalfeldolgozásához íródott.
Nem vált be a zenélő aszfalt az észak-hollandiai Frízföldön, a tartomány himnuszának első taktusait lejátszó speciális burkolatot néhány nap múltán el kellett távolítani a közeli település lakóinak tiltakozása miatt.