szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A szlovák demokraták ellenzik, bár őket a Fidesz Soros-ügynöknek hívja.

Ondrej Dostál, a szlovák Polgári Konzervatív Párt elnöke előre szólt a parlamentben arról, hogy a tervezett törvényben a külföldi himnuszok éneklésének betiltása is benne van. A magyar-szlovák Most-Híd képviselői ennek ellenére megszavazták a szélsőjobboldali SNS javaslatát - mondta a szlovák politikus a 444.hu-nak.

Dostál szerint a Most-Híd politikusai a figyelmeztetés ellenére sem tudták, mit szavaznak meg, de ennek valószínűleg nem lesz következménye a párton belül.

A pártelnök arra számít, hogy az elnök meg fogja vétózni a törvényt, de ettől még az SNS és Marian Kotleba fasiszta pártja továbbra is támogatja majd. A szlovákok egyébként megosztottak, a nacionalista szavazók nyilván örülnek a külföldi himnuszok, különösen a magyar betiltásának, a demokratikus közvélemény viszont elutasítja a tiltást.

Dostált arról is kérdezte a 444, mit szól ahhoz, hogy a magyarellenes törvény ellenzőit nálunk Soros-ügynöknek nevezi a fideszmédia. A pártelnök azt mondta, ha a jó szlovák-magyar viszony, a jogállam és a kisebbségek védelme azzá teszi, akkor ő büszke Soros-ügynök.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Müller: Adatszolgáltatási torlódás miatt lett annyi új fertőzött

Müller: Adatszolgáltatási torlódás miatt lett annyi új fertőzött

Enyhítés kezdődik Franciaországban

Enyhítés kezdődik Franciaországban

Megyei adatok: Győr-Moson-Sopron megyében rosszabb a helyzet, mint Budapesten

Megyei adatok: Győr-Moson-Sopron megyében rosszabb a helyzet, mint Budapesten