Törvényt hozott a szlovák parlament, így nemsokára nem lehet majd elénekelni a magyar (vagy bármilyen) himnuszt az országban, csak akkor, ha hivatalos küldöttség is jelen van - írtuk meg korábban. Ha nincs jelen hivatalos küldöttség, akár 7000 euróra is büntethető az a jogi személy, amely elénekli más ország himnuszát.
A Paraméter megszólaltatta a dunaszerdahelyi futballklub tulajdonosát, Világi Oszkárt, aki szerint a törvény "ódivatú gondolkodás eredménye".
"A nemzeti öntudatot nem mások rovására kell építeni, mert az nem hatékony út, hogy másokat próbálunk korlátozni. Járom a szlovákiai stadionokat, és azt tapasztalom, hogy a szlovák himnuszt nem éneklik. A szlovák parlament képviselőinek erről kellene elgondolkodniuk. Nálunk a himnuszéneklés kifejezi hovatartozásunkat és senki ellen nem irányul. Ez egy hibás döntés, ami nem vezet sehova, ez egy zsákutca. A magyar himnusz éneklését nem lehet meggátolni" – mondta a lapnak Világi.
A klubtulajdonos arról is beszélt, hogy készek megfizetni a büntetést, ha a törvény nem változik, illetve kitalálnak valamit, amivel szerinte korlátozni lehet a végrehajtását. "Van néhány ötletem, de erről még korai lenne beszélni" – tette hozzá Világi Oszkár.
Az ügyhöz kapcsolódik, hogy a szlovák parlamentben ülő szlovák-magyar párt, a HID-Most képviselői is megszavazták a módosítást. A Magyar Hang idézi a párt frakcióvezetőjét, Bastrnák Tibort, aki egy csütörtök reggeli rádióműsorban azt mondta, „egyértelmű hiba történt részünkről, részemről, amelynek következményei lesznek. Ez még azt is jelentheti, hogy elhagyom a frakciót. Ha a helyzet rendezve lesz, fel fogom ajánlani lemondásom. Amikor ezt a törvényt láttuk a koalíciós tanácsban, fél évvel ezelőtt, ez a fél mondat nem volt benne.”
A frakcióvezető azt ígérte, a jogszabály nem fog életbe lépni, de ha mégis, legfeljebb néhány napig marad majd érvényben.