Saját forrás híján a kormány a homokhátsági vízpótlás állami projektjére két fővárosi beruházástól vont el uniós forrást, utóbbiak ráadásul előkészítettek voltak, nem úgy, mint a kormányzati projekt – állítja Bardóczi Sándor.
Hiába hatályos az év elejétől a kútamnesztia, az eddigi legforróbb és legszárazabb nyáron sem fúrattak több kutat a magyarok, mint korábban – legalábbis legálisan. Az illegális kutak viszont veszélyesek a használókra és az ország vízkészleteire is, és éppen azok kerülnek a legrosszabb helyzetbe, akik betartanák a törvényeket, és akiknek tényleg szükségük lenne a vízre.
Nincs az a pénz, ami elég lenne a klímaváltozás okozta károk megelőzésére, de a magyar kormány nem is feltétlenül azon dolgozik, hogyan lehetne okosabban gazdálkodni vagy hozzájutni az uniós pénzekhez. Kivétel, ha akkumulátorgyárakról van szó.
A kutak bejelentési kötelezettsége a háztartásokat is érinti, de a mezőgazdasági termelőket súlyosabban érintheti, hogy lejár a legalizálásra adott türelmi idő, és hét éve nem sikerült új szabályozást hozni. A regisztráció több százezer forint, és pár héten belül rendelkeznie kellene vele a gazdáknak, a hatóságok arra biztatják őket, hogy majd megoldják okosban.
Eleink a folyószabályozással kiengedték a vizet a Kárpát-medencéből, és ugyan már száz éve rájöttek, hogy ami maradt az kevés, de csak a múlt század közepére-második felére jutottak oda, hogy visszaduzzasszák a Tiszát. Ettől azonban az Alföld nagy része öles léptekkel halad az elsivatagosodás felé. A kiegyenesített folyókon gyorsan lefutnak az árvizek, a belvizet hamar elvezetjük, közben egyre kevesebb a csapadék a klímaváltozás miatt. Új fogalmat is tanulhatunk: téli aszály. A bő négy évtizede létrehozott Debrecen-környéki víztározók az akkori ígéret szerint legfeljebb tíz évente ürültek volna ki, most örülhetünk, ha valaha még lesz még bennük víz. A már most is hivatalosan félsivatagos területnek számító Homokhátságon is sorra száradnak ki a tavak, volt olyan, aminek még a medre is kiégett, miután kigyulladt benne a nád. A kulcs a vízvisszatartás, ki a belvízelvezető csatornát torlaszolja el, ki otthagyná belvizet a mélyebben fekvő földeken, vagy visszalassítaná a folyókat, különben nézhetjük, ahogy az egykori szántókon homokdűnéket épít a szél. Videóriport a lassan sivataggá váló Alföldről.
Áder János az Alkotmánybírósághoz küldte a kúttörvényt, amely egyes esetekben mentességet adna a fúrt kutak bejelentése alól. A kúttulajdonosok nem örülnek ennek, ellentétben azokkal, akik a vízbázis miatt aggódnak.
Kétéves huzavona után végül módosították a vízgazdálkodási törvénynek azt a részét, amely a már évtizedek óta meglévő háztartási kutakon is bevasalta volna az engedélyeket, így ezeknél ezt elengedik. A gazdálkodók is tíz évre egérutat kapnak. Olvasónk szerint ez még változhat a végrehajtási rendeletben, a különösen érintett Homokhátság képviselője szerint azonban lényegi változást már nem jöhet.
A leesett hó és a hidegebbre fordult időjárás ellenére tömegével érkeztek szombaton délelőtt is a határsértők a Homokhátságra – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
A Kínában honos császárfa hibridje, a smaragdfa telepítésében látják a homokhátsági települések a kitörés lehetőségét – mondta Visnyei Miklós zsanai polgármester és Steier József, a SUNWO Stratégiai Energia Technológiákat Fejlesztő és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója a Bács-Kiskun megyei Zsanán kedden, sajtótájékoztatón.