A videó elkészítését a European Climate Foundation támogatta.
Kiégett tómedrek, üres víztározók is jelzik az Alföld elsivatagosodását
Eleink a folyószabályozással kiengedték a vizet a Kárpát-medencéből, és ugyan már száz éve rájöttek, hogy ami maradt az kevés, de csak a múlt század közepére-második felére jutottak oda, hogy visszaduzzasszák a Tiszát. Ettől azonban az Alföld nagy része öles léptekkel halad az elsivatagosodás felé. A kiegyenesített folyókon gyorsan lefutnak az árvizek, a belvizet hamar elvezetjük, közben egyre kevesebb a csapadék a klímaváltozás miatt. Új fogalmat is tanulhatunk: téli aszály. A bő négy évtizede létrehozott Debrecen-környéki víztározók az akkori ígéret szerint legfeljebb tíz évente ürültek volna ki, most örülhetünk, ha valaha még lesz még bennük víz. A már most is hivatalosan félsivatagos területnek számító Homokhátságon is sorra száradnak ki a tavak, volt olyan, aminek még a medre is kiégett, miután kigyulladt benne a nád. A kulcs a vízvisszatartás, ki a belvízelvezető csatornát torlaszolja el, ki otthagyná belvizet a mélyebben fekvő földeken, vagy visszalassítaná a folyókat, különben nézhetjük, ahogy az egykori szántókon homokdűnéket épít a szél. Videóriport a lassan sivataggá váló Alföldről.

Rekordméretűre duzzasztaná Brüsszel az uniós költségvetést, de jogállamiság nélkül nem adna EU-pénzt – bemutatták a hétéves tervet
Példátlan döntésre készülhet Trump: elmozdítaná a Fed elnökét
Zelenszkij személyes felügyelete alatt vizsgálják ki az ukránok Sebestyén József halálának körülményeit
Önazonossági törvény: megvan az első település, amely rendeletet hozott
Gulyás szerint békepártiság jele, hogy az USA rakétákat küld Ukrajnának – ez volt a kormányinfó
Gulyás Gergely a HVG-nek: „Mindenről nem tudok”
Nem látta Gulyás Gergely az Orbán oldalára feltöltött manipulált videót
Reagált Gulyás Gergely arra, hogy van-e visszaút Varga Juditnak a politikába
Papp Réka Kinga: Orbán mérhetetlenül gyáva
Afganisztán egy groteszk túszejtős reklámmal hirdeti magát a turistáknak
Exkluzív Reuters-jelentés: Putyint nem érdekli Trump, újabb részeket akar kihasítani Ukrajnából
Az orosz elnök úgy véli, hogy országa gazdasága és hadserege elég erős ahhoz, hogy bármilyen további nyugati intézkedésnek ellenálljon.