Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Saját forrás híján a kormány a homokhátsági vízpótlás állami projektjére két fővárosi beruházástól vont el uniós forrást, utóbbiak ráadásul előkészítettek voltak, nem úgy, mint a kormányzati projekt – állítja Bardóczi Sándor.
„A nagy dérrel-durral bejelentett, és a magyar integritás fő ellenségének kikiáltott uniós forrásokból finanszírozni kívánt homokhátsági vízpótlásra adandó forrást a kormány két előkészített fővárosi projekt kárára csoportosította most át” – írta a Facebookon Budapest főtájépítésze.
Bardóczi Sándor megjegyezte, ráadásul az a helyzet, hogy a homokhátsági vízpótlás állami projektje jelenleg nem kidolgozott, kész tervek nélküli, míg az elvonással érintett budapesti beruházások már előkészített fázisban voltak. Ez a két fővárosi projekt, a
a Nánási-Királyok úti fővédvonal és az Újpesti fővédvonal megerősítése így forrás nélkül maradt, pedig ez a pénz járna Budapestnek, itt kéne elkölteni minden szabály szerint.”
Bardóczi hozzátette: az intézkedés politikai alapú, pedig Budapesten ez a két fővédvonal a leggyengébb láncszem: az országos kockázatait tekintve is benne van a top 10-ben, közel 100 ezer ember lakásait védi egy természeti csapástól.
A város évek óta dolgozott a részletes terveken, engedélyeken, készen állt a projektre – írta, hozzátéve: a homokhátság problémái is fontosak, a terület éleskamrája többek között a fővárosnak is, de ott az állam 30 éve halogatja a stratégiai tervek elkészítését.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?