Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Horizont

hvg.hu Itthon

Így válaszolt Gulyás Gergely a hvg.hu-nak a kormányinfón – videó

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón azt mondta: faji alapú bosszút áll az Európai Bizottság a magyarokon, Schaller-Baross Ernőt és Győri Enikőt pedig ő javasolta abba a fideszes delegációba, ami Svédországba és Finnországba utazott tárgyalni.

Nagy Iván László Itthon

Csak félrevezetésre jók a kormány Erasmus-ügyben adott magyarázatai

Nem szeretné belátni a magyar állam, hogy az uniós aggályok a kormánytagok által is megszállt egyetemi kuratóriumok miatt nem újkeletűek, ezért hatpontos magyarázó posztot tettek ki Facebookra. Ellenőriztük a tényeket: annyi stimmel belőle, hogy az Erasmus az Európai Unió egyik legsikeresebb programja, de a különböző jogi magyarázatok egytől egyig félrevezetőek.

Riba István hvg360

Leminősíti a magyar tudományt az Orbán pávatánca miatt kiosztott Erasmus-pofon

Hiába mondja a kormány, hogy szükség esetén állami százmilliárdokból állja a hallgatók külföldi ösztöndíját és finanszírozza a kutatóhelyek munkáját, ha az uniós vita miatt meglazulnak az egyetemek nemzetközi kapcsolatai, annak beláthatatlan következményei lesznek. Súlyos ár ez azért, hogy Orbán Viktor a befolyása alatt tudhassa a tudományos életet.

Windisch Judit hvg360

Létrehozott egy jogi torzszülöttet a kormány, a pénz pedig elvész a ködben – és Brüsszelnek ez nagyon nem tetszik

Furcsa játszma zajlik az alapítványi fenntartású egyetemek kuratóriumaiban ülő politikai kinevezettek miatt, és a csütörtöki kormányinfó alapján nem enged a kormány. Az uniós források felfüggesztése az úgynevezett Horizont programokat, a legnívósabb uniós kutatói pályázatokat is érinti. Ebben az esetben a tét tehát nem csak a pénz, hanem a presztízs is, valamint hogy újabb koponyák hagyhatják el az országot.

Riba István hvg360

Mintha szándékosan tenné tönkre az oktatást a kormány

Tanársztrájkkal kezdődött a múlt év, s így lesz az idén is. A kormány a pedagógusok teljesítménymérésétől, a tanárok a kormány hozzáállásának változásától remélik a javulást. Utóbbinak halvány jelei sincsenek. Közben a magyar diákok negyede funkcionális analfabéta.

1 2
A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

"Itt az én időm" – Dobrev Klára programot hirdetett válása és férje visszavonulása után

"Itt az én időm" – Dobrev Klára programot hirdetett válása és férje visszavonulása után

Magyar Péter szerint Orbán Viktor elárulta a külhoni magyarokat

Magyar Péter szerint Orbán Viktor elárulta a külhoni magyarokat

George Simion köszöni Orbán üzenetét és azt mondja, közös harc áll előttük

George Simion köszöni Orbán üzenetét és azt mondja, közös harc áll előttük

Újítás a Netflixen: ugyanahhoz a filmhez vagy sorozathoz mindenki más-más előzetest lát majd

Újítás a Netflixen: ugyanahhoz a filmhez vagy sorozathoz mindenki más-más előzetest lát majd

Ez az otthoni nyomtató elég furcsára képes: dombornyomott 3D-s effekteket is csinál

Ez az otthoni nyomtató elég furcsára képes: dombornyomott 3D-s effekteket is csinál

Ilyen az orosz béketörekvés: több mint száz drónnal támadták Ukrajnát vasárnap hajnalban

Ilyen az orosz béketörekvés: több mint száz drónnal támadták Ukrajnát vasárnap hajnalban

Egy probléma, két történet: ezért fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire

Egy probléma, két történet: ezért fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire

TEK-es videóval erősítette meg a kormány, hogy kémkedéssel vádolt ukránt fogtak Budapest belvárosában

TEK-es videóval erősítette meg a kormány, hogy kémkedéssel vádolt ukránt fogtak Budapest belvárosában

A címlapról ajánljuk