Petri Bernadett: Nem elég versenyképes az EU, a globális piac egyszerűen elmegy felette

Nem sokkal vagyunk az amerikai elnökválasztás után. Lehet Donald Trumpot szeretni vagy utálni, az viszont látszik, hogy az a politika, amit ő képvisel, arra fogja kényszeríteni az Európai Uniót, hogy egy érdemi versenyképességi fordulatot hajtson végre. Hol áll ebben az EU, és – húsz évvel az uniós csatlakozást követően – hol Magyarország?

Korszakváltásban vagyunk: rengeteg olyan szabály, amely régen meghatározta a piacot, mára értelmezhetetlenné vált. Igaz volt ez az elmúlt 5-10 évre is, de még inkább a most kezdődő időszakra, aminek egy eleme az amerikai elnökváltás. Most kétféle irányt vehet az unió: vagy fokozódik a lemaradás, vagy történik egy újragondolás, ennek eredményeképpen, többünk reményei szerint Európa képes lesz újra átvenni a vezető szerepet, vagy legalább ott lenni, ahol valahol a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején, a gazdasági világválság előtt volt. Tény, azóta számos válságon ment keresztül az unió, és ezeknek stratégiai kezelése történt. Évente legalább egy stratégia született, újabb és újabb instrumentumok jelentek meg, amelyek a gazdasági kormányzást, és végső soron ezt a versenyképességet voltak hivatottak kezelni. Arról azonban keveset hallottunk, hogy ezeknek mi volt a tényleges eredménye, beváltották-e a hozzájuk fűzött reményeket.

Ha megnézzük Mario Draghinak a témában nemrég publikált jelentését, ott is sok olyan intézkedést látunk, amelyeket megtehetett volna az unió, ehelyett mindig csak újabb és újabb forrásokról hallunk, amiket ráadásul valószínűleg nem is fognak soha bevonni: a Draghi-jelentés évente kb. 800 milliárd euró plusz pénzt említ. Ez egy hétéves pénzügyi ciklusra nézve 5600 milliárd euró, vagyis másfélszeresére kellene emelni az EU teljes büdzséjét. Ennyi pénz aligha fog megjelenni az EU költségvetésében.

Az eddig követett uniós politika nem lesz megfelelő, hiszen Trumpnak a gazdasági kormányzás arról fog szólni, hogy America first, tehát hogy az Egyesült Államok érdekei az elsőrendűek. Ez az ideológiai politizálás végét és a reálpolitizálás kezdetét jelenti.. Ebben Európa jól tud lavírozni, ha azt mondja, nekünk meg Európa az első, ezzel együtt jár azért egyfajta nyitottság, egy sokkal nagyobb nyitottság, mint amit például az USA Kína-politikájánál látunk. Amibe az is belefér, hogy az EU versenytársa lesz az Egyesült Államoknak, de az is, hogy a mérleg nyelve.

A harmadik tényező pedig az, hogy az európai uniós gazdaságpolitikában meddig tartanak a tisztán gazdaságpolitikai eszközök, és mennyire jó az, hogy ha ebben megjelennek más, politikai elemek is, például amit láthattunk a hazai források felfüggesztésénél.

Petri Bernadett

Túry Gergely

Amit ön stratégiai kezelésnek nevez, én inkább tűzoltásnak mondanám, a Draghi-jelentés viszont épp arról szól, hogy alapjaiban és közösen kellene újragondolni például az iparpolitikát vagy a tőkepiacokról való gondolkodást.

Szemléletváltásra van szükség, és ez tényleg újragondolást jelenti. Ha például megnézzük, mi volt  a legnagyobb pénzügyi instrumentum, ami legutoljára a versenyképességet hivatott segíteni, az a Covid utáni helyreállítási alap, amelyből sok ország máig nem kapott pénzt. Olyan országok sem, ahol nem volt politikai vita, tehát az alap épp azt a célját nem teljesítette, hogy egy gyors reagálású eszköz legyen. De nem ez az egyetlen példa, amikor azt látjuk, hogy az unió nem gondolja végig, hogyan lehetne hatékonyan kihelyezni a forrásokat, és nagyon sokszor azt sem mérik, hogy ezeknek a forrásoknak a felhasználása milyen eredményt hozott. Ez különösen igaz a központi forrásokra.

Milyen formában elképzelhető a visszaellenőrzés?

Sokat hallhatunk most arról, hogy a kohéziós politikai mostani szempontrendszerével szakítva a felzárkóztatási forrásoknál is inkább egy mérföldköveket figyelembe vevő finanszírozás lenne. Vagyis a területi fejlődés mérése helyett bizonyos vállalásokat kellene tenni, és ezek teljesülése esetén járna a pénz. Ha erre létezik egy módszertan, akkor arra is léteznie kell, hogy Brüsszel saját magánál is mérje az általa kiosztott források hasznosulását a közvetlen finanszírozás terepén.

Milyen szempontokról lehet szó?

Például hogy a kihelyezett pénz hozzájárult-e egy régió fejlődéséhez, vagy akár a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez, a versenyképesség fokozásához vagy az innovációs képességek növeléséhez.

Amióta tagok vagyunk, halljuk azt a kettősséget az uniós forrásokkal kapcsolatban, hogy az egyik oldalon ott van az európai intézményrendszer, amelyik nem menedzseli hatékonyan a támogatásokat, a másik oldalon meg a kezdeményezettek, amelyek meg nem tudnak rendesen élni ezekkel, vagy épp nem megfelelően hasznosulnak a támogatások. Magyarországon számtalan példát lehetne említeni a húszcentis kilátóktól a lombkoronasétányokig, ezek semmilyen szinten nem járultak ahhoz hozzá, hogy csökkenjen a lemaradásunk az EU-hoz képest. Hogyan tud ezen javítani egy állami intézmény?