#Huawei P30

hvg.hu Tech

Betiltottak három Huawei-mobilt Tajvanon

Tajvan szerint a Huawei megsértette a nemzeti méltóságukat, ezért addig nem árulhatják a telefonjaikat, amíg ki nem javítják az operációs rendszerben található hibákat.

hvg.hu Tech

Szétszedték a Huawei P30-at, és kiderült, mennyire függ Amerikától

A frontvonal közepére került a Huawei az Egyesült Államok és Kína között zajló kereskedelmi háborúban. Bár a szigorú tiltást feloldották, a folytatás még nem egyértelmű, ezért is vetődik fel a kérdés: vajon mennyiben vannak kiszolgáltatva a Huawei-telefonok Amerikának. Például a P30-as 15 legértékesebb alkatrésze amerikai illetőségű.

hvg.hu Tech

Ez a 8 Huawei-telefon első körben kapja meg az Android Q-t

A héten már kiderült, a Huawei Mate 20 Pro is megkapja az év második felében érkező Android Q 3-as béta-verzióját, most pedig arra is fény derült, mely mobilok kapják meg elsőként a végleges operációs rendszert.

hvg.hu Tech

A Huawei-főnök keményen beszólt az Apple-nek

Az 5G-ről, a vadonatúj P30 és P30 Pro készülékekről, valamint a cég jövőbeli terveiről is beszélt a GSMArenának adott interjújában Richard Yu, aki szerint az Apple ma már híján van az igazi újdonságoknak.

1 2
Rendhagyó temetéssel vesznek búcsút Sas Józseftől

Rendhagyó temetéssel vesznek búcsút Sas Józseftől

Radar360: Csak mi veszünk kínai vakcinát az EU-ban, Vidnyánszky osztályt indít

Radar360: Csak mi veszünk kínai vakcinát az EU-ban, Vidnyánszky osztályt indít

Brexit a gyakorlatban: üres polcok az északír szupermarketekben

Brexit a gyakorlatban: üres polcok az északír szupermarketekben

Váratlanul lemondott a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetése

Váratlanul lemondott a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetése

Magyar cégek is jól járhatnak az EU és Kína között kötött megállapodással

Magyar cégek is jól járhatnak az EU és Kína között kötött megállapodással

Három nagyvárosban nő a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

Három nagyvárosban nő a szennyvízben a koronavírus koncentrációja

Családon belüli erőszak vádja miatt kirúgott kapust igazolhat le a Budapest Honvéd

Családon belüli erőszak vádja miatt kirúgott kapust igazolhat le a Budapest Honvéd

Olcsóbb Porsche villanyautó: itt a csak hátul hajtó új Taycan

Olcsóbb Porsche villanyautó: itt a csak hátul hajtó új Taycan

A címlapról ajánljuk