Összeházasította a szalagos adattárolót és az SSD-t a Huawei az amerikai szankciók miatt
A Huawei szerint gyors és hatékony adattárolót sikerült építeni, hála a szalagos adattárolásnak.
A Huawei szerint gyors és hatékony adattárolót sikerült építeni, hála a szalagos adattárolásnak.
Bár az amerikai szankciók egy időre visszavetették az egykor virágzó Huaweit, mára a kínai vállalat elég jól összeszedte magát. Azonban, hogy tovább fejlődjön, képzett munkaerőre lenne szüksége, és hol máshol keresne ilyet, mint a világ legnagyobb chipgyártójánál.
A Samsungnál jelenleg legalább kétféle verzióban létezhet a duplán összecsukható okostelefon, és a következő hetekben dőlhet el, hogy melyiket küldi gyártásba a cég.
Kipróbáltuk, hogy hogyan teljesít a gyakorlatban a Samsung Wear OS szoftveres legújabb okosórája, a Watch Ultra, és összevetettük a tudását a Harmony OS-t futtató vadonatúj Huawei Watch GT 5 Próval.
Ssaját lábára állt a Huawei, már egyetlen sornyi Android-kód sincs az új, HarmonyOS Next nevű operációs rendszerben, ami a mobilok mellett számos más eszközön is futhat.
Kipróbáltuk, hogy hogyan teljesít a gyakorlatban a Huawei okostelefon fronton új fejezetet nyitó készüléke, a sajnos még mindig Google támogatás nélküli, cserébe viszont egész fejlett kamerás Pura 70.
A fővárosban egy a kínai Aito mindhárom modelljét felvonultató konvojba botlottunk.
Várhatóan jövőre rögzítik az új, 6G-s mobiltechnológia szabványait, és 2030-tól állhat működésbe. Addigra nagy szükség lesz rá a mesterséges intelligencia hatalmas adatforgalma miatt. A hálózatépítés gigászi összegekbe kerül, az üzemeltetők menekülési útvonalakat kereshetnek.
A Changan első körben villanyautókat kíván értékesíteni mifelénk, ez azonban csak a kezdet.
Aranyozott és krokodilbőrrel borított változat is készült a Huawei két ponton is meghajlítható okostelefonjából, a Mate XT-ből. A készülékek cseppet sem olcsók.
Már Magyarországon is megvásárolható a Huawei új csúcskészüléke, a Pura 70, melynek fotós képességeit bemutató kisfilmje részben Budapesten készült – közölte a gyártó.
Úgy tűnik, a Honor újabban készülékei fizikai kiterjedésére fókuszál: hogy rendre vékonyabb mobilokat adjon ki, mint a konkurensek. A hírek szerint hamarosan bejelenthetnek egy három részbe hajtható telefont, amely még a Huawei most bemutatott modelljénél is vékonyabb.
A mobilügyekben pontos információkkal rendelkező Ming-Chi Kuo szerint 500 ezer helyett 1 millió darabot adhat el 2024-ben a Huawei a két ponton meghajlítható Mate XT-ből.
Csütörtök délután Barcelonában mutatta be új okosóráit a Huawei. Méretben, kivitelben és funkciókban is változatos darabokkal frissül a Watch GT széria, a pulzus mellett vérnyomást is mérő Watch D2, illetve a prémium kategóriában induló Ultimate sorozatból is új modell érkezett.
Nemcsak azért érdekes a Huawei új csúcskészüléke, a Mate XT, mert kettő helyett három részbe lehet hajlítani, hanem azért is, mert ehhez rendkívül vékony hardver társul. A Reddit fórum egyik felhasználója azt is megmutatta, mennyire.
Három részbe hajtható a Huawei Mate XT okostelefon, és kihajtva valóban olyan, mint egy nagyobb, ám igen vékony tablet. Érthető, ha megkérik az árát, hiszen a piacon még nem volt ilyen okostelefon. És ha már valaki kifizeti a csillagászati összeget érte, akkor féltett kincsként óvja, ugyanis a javítása is sokba kerül.
A Huawei egyelőre semmilyen konkrétumot nem közölt azzal kapcsolatban, hogy Kínán kívül is piacra akarja-e dobni a két ponton meghajlítható kijelzővel szerelt mobilját, a Mate XT-t, vannak azonban jelek, amelyek erre engednek következtetni.
Elképesztően vékony, de ami még érdekesebb: két pontos is meghajló kijelzővel szerelt okostelefonnal rukkolt elő kedden a Huawei. Az ára nem meglepő módon borsos lett.
A Huawei felvette a webáruházába a Mate XT nevű, még be sem mutatott mobilját, amit szeptember 19-től lehet majd előrendelni – egyelőre csak Kínában.
Újabb kép szivárgott ki a Huawei még be sem mutatott mobiljáról, amit Mate XT néven mutathat be a gyártó. Az is kiderült, mennyit kérhet majd el érte.