Ronaldo elszállíttatta autógyűjteményét Torinóból
Ez egy jel arra, hogy visszaköltözik Portugáliába?
Ez egy jel arra, hogy visszaköltözik Portugáliába?
A Szuperligától visszalépő kilenc csapat megúszta a fegyelmit, a maradék három ellen megindult az eljárás.
A legendás kapus ismét elhagyja a Juventust, ezúttal végleg.
Önként dönthetnek, nem kötelező részt vállalniuk a mentőakcióban.
A tervhez ragaszkodó klubok elutasítják az UEFA nyomásgyakorlását.
A Szuperliga 12 alapítójából már csak hárman maradtak, így velük külön foglalkozik az UEFA.
A két klub bukja a licencét, ha kitart az európai és a nemzetközi szövetség által el nem ismert sorozat mellett.
Már csak négy csapat van, amelyik nem lépett vissza hivatalosan a Szuperligától. Aleksander Ceferin szerint az ő sorozataik nélkülük is jók lesznek.
A Parma elleni meccs közben hagyta el a száját egy káromkodás.
A portugál csapat hosszabbításban verte az olasz bajnokot, a Dortmund Haaland duplájával ejtette ki a Sevillát.
A Juventus 2-1-re kikapott Portóban szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, míg a Borussia Dortmund Sevillában nagy lépést tett a továbbjutás felé 3-2-es sikerével.
A hegyekbe ment születésnapot ünnepelni. Pénzbírságra számíthat.
Mario Mandzukic játszott korábban az Atlético Madridban, a Bayern Münchenben és a Juventusban is.
A francia játékvezető történelmet ír a legrangosabb európai kupasorozat eheti fordulójában.
Alvaro Morata 92. percben szerzett góljával nyert 2-1-re a Juventus a vendég Ferencváros ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. A magyar csapat kapusa, Dibusz Dénes azt mondta a meccs után: az, hogy a hosszabbításban kaptak ki, rosszabbul érinti, mintha tíz perccel a vége előtt dőlt volna el a meccs.
A magyar bajnokcsapat Torinóba látogatott a 2020/2021-es Bajnokok Ligája negyedik játéknapján. A Juventus enyhe fölényben játszott, de a Ferencváros állta a sarat. Morata a hosszabbításban szerezte meg a győztes gólt.
Az olasz bajnok ellen teljesen elfogyott az FTC, Dibusz Dénes két hatalmas kapushibát is elkövetett a harmadik és a negyedik gól előtt, Boli a végén hozott össze egy sebtapaszt.
Az olasz edző minden fontos sablont elmondott: erős védelem, gyors csatárok, és tisztelni kell a magyar bajnokot.
Csereként állt be a portugál a koronavírus-fertőzésből felépülése után először.
Úgy néz ki, a jövő heti Bajnokok Ligája-fordulóban már a Juventus legjobb játékosát is meg kell valahogy fognia a Fradinak.