Mérgező klórfelhő miatt nem mehettek ki a szabadba százezrek Katalóniában
Kigyulladt egy medencetisztító szereket gyártó üzem.
Kigyulladt egy medencetisztító szereket gyártó üzem.
A tűz köré gyűlni és meghitt dalokat énekelni minden országban megszokott. Spanyolországban azonban ezt egy kicsit újragondolták: a kisgyerekek ajándékot követelve, énekelve vernek egy farönköt, majd amikor megkapták, amire vágytak, a rönköt el is égetik.
Carles Puigdemont, a száműzött egykori katalán vezető ellen hiába indított hajtóvadászatot a spanyol rendőrség, sikeresen Belgiumba menekült.
A katalán függetlenségi mozgalom vezetője ellen 2017 óta elfogatóparancs van érvényben Spanyolországban.
Az amnesztiatörvényt a szocialista többség szavazta meg azért cserébe, hogy a tavalyi eredménytelen parlamenti választások után a katalán pártok visszasegítették őket a hatalomba.
Hosszú idő óta most először nem kerültek többsége a Spanyolországtól elszakadást szorgalmazó függetlenségi pártok a katalán parlamentben.
Rekordalacsony szintre csökkent a víz mennyisége a közel hatmillió embert ellátó helyi tározókban.
Ahogy egy hónappal ezelőtt, októberben is nekifutottak az európai ügyi miniszterek annak a témának, amelyet a spanyol kormány akar átvinni a tagállamokon. És ahogy szeptemberben, úgy októberben is “lepattantak” a spanyolok, így aztán egyelőre nem lesz három új nyelve az Európai Uniónak. De a folyamat halad.
Ugyan jól hangzó napirendi pont volt, de igazából senki sem tartotta reálisnak, hogy három nyelvvel bővül az EU hivatalos nyelveinek a listája. A jelenlegi 24 nyelvhez ugyanis Spanyolország szeretné hozzáadni a katalán, a galíciai és a baszk nyelvet is.
A szervezők szerint 800 ezren vonultak utcára Barcelonában az elszakadást követelve.
A száműzetésben élő Carles Puigdemont katalán exelnök pártjának frakciója dönthet a spanyol kormányalakításról: támogatták a parlament szocialista elnökjelöltjét voksukkal, ezzel pedig Pedro Sánchez volt kormányfő is közelebb került az újrázáshoz.
Szimbolikus jelentőségű, hogy Skócia új „első miniszter”-ének első külföldi útja az EU központjába, Brüsszelbe vezetett a héten. Szimbolikus, mivel a Skóciát kormányzó, többségi Skót Nemzeti Párt (SNP) programjának tengelyében változatlanul Skócia függetlenségének kivívása és – azt követően – az Európai Unióhoz való csatlakozás áll.
Kötelező lenne engedni, mégsem teszik.
Az Espanyol a La Ligában maradásért küzd, szurkolóik pedig nem díjazták, hogy a városi rivális bajnok az ő pályájukon ünnepel.
Dani Alves állítja, hogy nem is ismeri a nőt, aki feljelentette.
Az emberek többsége zúzódásokkal, horzsolásokkal megúszta a balesetet.
Az áldozatok rokonai tiltakoztak az eutanázia ellen, szerintük a férfinak szembe kellett volna néznie tettei következményével.
Hatodik napja van szokatlanul meleg az országban, vasárnap enyhülhet először az idő.
Egy hónapon belül ez már a második súlyos vasúti baleset a régióban.
Az őrült tempót követelő és messze nem biztonságos városi aszfaltcsíkon egykoron olyan legendás pilóták mérték össze egymással tudásukat, mint például Niki Lauda, James Hunt vagy Jackie Stewart.