#LMP





A paksi atomerőmű átvizsgálását sürgeti az LMP
 

A paksi atomerőmű átvizsgálását sürgeti az LMP

Az LMP ragaszkodik ahhoz, hogy független szakértői megfigyelés alatt vizsgálják felül a paksi atomerőmű blokkjait, és hozzák nyilvánosságra az eredményeket. Az ellenzéki párt a japán katasztrófával összefüggésben közölte álláspontját a magyar atomhelyzetről kedden.

MTI MTI

LMP: a magyar nemzet nem ezt akarta
 

LMP: a magyar nemzet nem ezt akarta

A magyar nemzet demokratikus alkotmányozást kíván az oktrojált alkotmányozás helyett - jelentette ki Schiffer András az LMP fővárosi, Teleki László téren tartott ünnepi megemlékezésén.

MTI MTI


Schiffer: a kormány a bírók ellen hecceli a közvéleményt
 

Schiffer: a kormány a bírók ellen hecceli a közvéleményt

A semmisségi törvény elfogadása és a szerda este napvilágot látott alkotmánytervezet megerősítette az LMP-t abban, hogy helyesen döntöttek, amikor kijelentették, nem állnak fent a demokratikus alkotmányozás feltételei és nem tértek vissza az alkotmányozási folyamatba - mondta csütörtökön a Parlamentben újságíróknak Schiffer András.

MTI MTI




LMP: szegénynek lenni bűn?
 

LMP: szegénynek lenni bűn?

Az LMP is reagált a Lázár János-féle hangfelvételre. Szerintük a hódmezővásárhelyi közgyűlésen elhangzott mondatok a szegényekről "cinikusak és felháborítóak".

hvg.hu hvg.hu

A MSZP és az LMP nem fog résztvenni az alkotmány vitájában
 

A MSZP és az LMP nem fog résztvenni az alkotmány vitájában

Továbbra sem áll kötélnek az MSZP és az LMP: noha a Fidesz és KDNP frakciók március 14-én benyújtották az ország alaptörvényének tervezetét az Országgyűléshez, annak jövő héten kezdődő vitájában nem kívánnak részt venni. De vajon a döntésük megalapozott? - tette fel a kérdést Nagy Attila Tibor politikai elemző a Méltányosság-blogon.

hvg.hu hvg.hu



Kérdőívet készített az LMP
 

Kérdőívet készített az LMP

Tizenkét, az alkotmányozással összefüggő kérdésből álló kérdőívet készített az LMP. Az ellenzéki párt szombati közleménye szerint az internetes kérdőív segít eligazodni az állampolgároknak, hogy a kormánypártok valóban a nevükben alkotmányoznak-e.

MTI MTI



 

"Hisztipártnak" nevezte a Jobbik az LMP-t és az MSZP-t

Bár elfogadhatatlannak és méltatlannak tartja az alkotmányozás eddigi folyamatát, a Jobbik továbbra is részt vesz az új alaptörvény elkészítésének parlamenti vitájában - mondta az ellenzéki párt szóvivője, miután pártja értékelte az alkotmányozás eddigi menetét.

MTI MTI