Tíz év alatt megháromszorozta árát ez a Lamborghini, most 5,3 milliárd forintért árulják
Már eredetileg is egy komolyabb lottóötösbe került.
Már eredetileg is egy komolyabb lottóötösbe került.
Több mint 2,2 milliárd forintot fizettek érte.
Egyébként is csak négy készült a nyitott tetős kocsiból.
Igaz, ehhez egy olyan autó kell, amelyből összesen kilenc darabot gyártottak.
Igaz, az ára is ehhez idomul.
A modellből összesen három darab készült, az egyiket most Londonba szállították néhány hétre.
Egy kínai garázsban mindenesetre ott lapul két Lamborghini Veneno, amelyből összesen egytucatnyi létezik.
Egy 800 lóerős, nagyon limitált példányszámos Aventadorról szólnak a hírek, ami napokon belül bemutatkozik.
Noha a Lamborghini tavaly bemutatott különlegessége, a Veneno 3,12 millió eurót, azaz mintegy 1 milliárd forintot kóstál, a Sant’Agata Bolognese-i gyártó nem kerít túl nagy csinnadrattát az átadás apropóján. Pedig ebből a járgányból tényleg keveset, mindössze három példányt hoztak forgalomba.
A Lamobrghini Ganador egyelőre csak egy elképzelés és vélhetően az is marad, de nem kétség, hogy méltó a sportautó hagyományaihoz.