"Nem igaz, hogy az ellenzék győzött, hiszen ilyen nevű párt nem is indult a választásokon" – magyarázza a lengyel köztévé
„Csak a hatalomvágy köti őket össze” – ez is egy cím a híradóból, amely szerint csak káosz várható az új kormánytól.
„Csak a hatalomvágy köti őket össze” – ez is egy cím a híradóból, amely szerint csak káosz várható az új kormánytól.
Vírus, durcás kisgyerek, elmentek otthonról – az utóbbi években személyes sértegetésektől sem volt mentes Donald Tusk és Orbán Viktor kapcsolata. Pedig ez nem volt mindig így: a jelenlegi magyar és a valószínűleg jövőbeli lengyel miniszterelnököt sokáig nemcsak szakmai, hanem személyes jó barátság is összekötötte. Csak aztán történt néhány apróság, amit röviden úgy lehetne összefoglalni: jogállamiság leépítése, oroszbarátság és ukrajnai háború.
A társadalom a választás után is megosztott marad. A Jog és Igazságosság azért veszített, mivel már nem tudta elhitetni, hogy jólétet és stabilitást teremt. Sok szavazópolgár hátat fordított neki, miután előzőleg éppen gazdasági megfontolásokból csapódott a párthoz, írja az Európai Külkapcsolati Tanács varsói irodájának vezetője.
Láthatóan nem voltak felkészülve Kaczynskiék bukására a kormányközeli valóságban: vereséggel felérő győzelemről számol be a kormánypropaganda, ha egyáltalán ír arról, hogy egyik legfőbb szövetségesünknél megszületett a választások végeredménye.
A világlapok többsége szerint a populizmusra mért jelentős csapás, hogy bár a PiS szerezte a legtöbb mandátumot, ám várhatóan a lengyel ellenzéki koalíció alakíthat kormányt. Azonban a helyzet, ahogy írják, korántsem rózsaszín. Az illiberális reformok felszámolása teljesen járatlan útnak látszik, írja a Neue Zürcher Zeitung, míg a Die Welt szerint „kolosszális feladatot jelent", hogy „helyrehozzák a PiS által okozott politikai károkat". A Süddeutsche Zeitung szerzője szerint „a PiS túltolta a biciklit", míg a Bloomberg szemleírója azt írja, „a polgárok nem kértek a megosztó kultúrharcból". Több helyen előkerül Orbán Viktor, mint a lengyelországi választás egyik vesztese, és idézik a Szolidaritás legendáját, a volt elnököt, Lech Walesát is, aki szerint „Jaroslaw Kaczynski bizonyosan forral valamit". Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Sikerült összeszámolni a vasárnapi választásokon leadott összes szavazatot, a végleges eredmény nem változott a már ismert részeredményekhez képest.
Maciej Kisilowski vészjóslónak tartja, hogy Jaroslaw Kaczynski jelezte: nem valószínű, hogy pártja méltósággal átadja a hatalmat. A demokratikus ellenzék győzelme növeli az alkotmányos válság lehetőségét. Vagyis lehet, hogy a Jog és Igazságosság (PiS) is követi Donald Trump, illetve a brazil Jair Bolsonaro példáját – fejti ki a Project Syndicate-en az immár Bécsben működő Közép-Európai Egyetem docense.
Trump bukása óta nem mostak be ekkorát a populistáknak, mint most, és ahogy érkeznek a lengyel választási adatok, Orbán Viktor szeme a leglilább: Jaroslaw Kaczynski bukása azt jelentené, hogy nemcsak a visegrádi, de a brüsszeli magyar politikának is lőhetnek, Amerika sem fogja kevésbé kóstolgatni az Orbán-rezsimet, és újra kiderült, nem reménytelen nem fair választáson is megverni az autokráciát. Sok múlik viszont azon, hogy kormányra kerülése esetén mennyire tudja visszabontani Donald Tusk a Magyarország-szagú lengyel rendszert, a két ország közti különbséget pedig épp elég nagyok ahhoz, hogy a magyarországi ellenzék ne tudjon párhuzamokat találni. Minden bizonnyal megint csak a magyar emberek járnak rosszul.
80 százalékos feldolgozottságnál apad a PiS előnye, de még mindig vezet, ez azonban nem lesz elég a kormányzó többség megszerzéséhez.
Hiába lenne meg Donald Tusk mögött a szükséges többség, lehet, hogy a PiS-ből indult Andrzej Duda nem őt kéri fel kormányalakításra. Vagy, ha mégis, Tuskra kemény időszak vár. Nem csak a könnyen ellensúllyá váló államfővel kell "megküzdenie", de a kormányprogramot is össze kell hangolni a több kérdésben tőle távol álló pártokkal.
A világsajtó fókuszában a lengyelországi választás áll. Az AP szerint a Jog és Igazságosság úgy nyert, hogy veszített. A lengyel ellenzék győzelme fordulatot jelentene az európai populista hullám számára is, írja a Bloomberg. A Die Zeit felteszi a kérdést: Donald Tusk jobbközép néppárti modellje mennyire felel meg a kor követelményének? A Politico szerint 8 évnyi feszültség és társadalmi viszály felemésztette a Jog és Igazságosság támogatását. Robbanásveszélyes helyzet állt elő a Közel-Keleten az izraeli háborúval, írja a Financial Times, míg a Wall Street Journal szerint Irán is célpont lehet, ha besegít az izraeli konfliktus elmélyülésébe. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Ha Donald Tusknak sikerül is kormányt alakítania, nem lesz könnyű dolga: Lengyelország megosztott, Andrzej Duda pedig bármikor megvétózhatja döntéseit.
Abban az értelemben, hogy a szavazók többsége rá hallgatott, és bojkottálta az álkérdésekre épített referendumot.
Ha a végleges számok is ezek lesznek, a PiS-nek még a szélsőjobbal együtt sincs többsége.
Nagyon sokan akarnak külföldön szavazni, és ezt a lengyel választáson is csak a nagykövetségeken lehet megtenni.
A bizottság végül úgy döntött, nem zárják be a szavazóhelyiséget.
Az EU-pártiság és az EU-ellenesség között kell vasárnap választaniuk a lengyeleknek; a fiatalok közül a nők inkább a baloldalt, a férfiak pedig a szélsőjobbot preferálják – magyarázta Agnieszka Bejma, a Varsói Egyetem Nemzetközi Tanulmányok és Politikatudomány tanszékének adjunktusa.
Nem mondhatjuk mi, lengyel nők, hogy a politikai döntés nem ránk tartozik, nem mondhatjuk, hogy a szavazatunk nem számít, írja vendégszerzőnk, a lengyel a Gazeta Wyborcza publicistája.
Izrael elhitte egy terrorszervezetnek, hogy politikai párttá vált, közben pedig nincs könnyű dolga a zsidó államnak a Gázai övezet ellen tervezett szárazföldi offenzívával sem, lévén több mint negyven éve nem mozgósított annyi katonát, mint most, így nincs rutinja ebben. Lengyelország vasárnap választ, Agnieszka Holland filmrendező egy interjúban azt mondta: az Európai Uniót azért hozták anno létre, hogy védelmet nyújtson a holokauszt és a rasszizmus ellen. Mára viszont itt lenne az ideje egy emlékeztető oltásnak.