Amikor már magunk is elvesztettük a hitünket a HVG szépreményű „Legyen világosság!” szlogenjében, amikor az alagút végén is kialudt a fény, és Tiborcz István kapta gebinbe a lámpacserét, akkor a populista sötétségből hirtelen felragyogott a címlapunkon is ünnepelt lengyel világosság. Bár Orbán Viktor elvbarátai Lengyelországában is elszántan pusztították a jogállamot, mérgezték az emberek agyát és lelkét, a rombolás nem bizonyult visszafordíthatatlannak. Igaz, Kaczynskinak nincs nemzeti veje és gázszerelője, nem íratta rájuk a fele királyságot, s az alkotmányt sem a haverja gányolta össze iPadjén a varsói vicinálison. De az ellenzék győzelméhez mindez nem lett volna elegendő, szükség volt arra is, amit Spiró György fogalmazott meg akadémiai székfoglalójában a dwa bratanki mentalitásának különbözőségéről: a magyar viselkedésbe beépült passzivitással, kisebbrendűségi komplexussal szemben a lengyel polgár fejjel megy a falnak, tudatának része az aktív ellenállás magasztossága. Donald Tusk kormánya visszavezetheti Lengyelországot Európa politikai centrumába, de – ahogy címlapsztorinkban részletezzük – az oda vezető útról fel kell szedni a politikai aknákat és fel kell számolni az illiberális örökséget.

Mától Orbán rendszere úgy lóg ki Európából, mint lyukas zokniból a lábujj

– publicistánk, Tóta W. Árpád így jellemezte Orbán európai státuszát. A magyar kormányfőt fogságba ejtő külpolitikai csapdák feltérképezéséért érdemes fellapozni a Magyarország rovatot is. Cikkünk annak a nyaktörő produkciónak az esélyeit elemzi, amit a Lengyelország, Izrael, Oroszország, Kína és türk tudatú országok labirintusában csámpázó Orbánnak be kell mutatnia.

Némi világossághoz egyetlen gyertya is elég: Világ rovatunk cikke megállapítja, hogy a születésnapját ünneplő olasz kormány feje, Giorgia Meloni az első évben európai arcát erősítette, s betartotta választási ígéreteit, miszerint az atlanti szövetség, azon belül Európa elkötelezett híve. És még szíve is van: ellátogatott Ukrajnába, és fogadta Rómában Volodimir Zelenszkijt.

Vajon a Hamász egyenlő-e az Iszlám Állammal? – egyebek közt erre a kérdésre is válaszol interjúalanyunk a Fókuszban rovatban, s összeállításunk másik cikkében arra is kitérünk, milyen rendezés képzelhető el a terrorszervezet felszámolása után, miként kerülhető el a humanitárius válság és a konfliktus eszkalálódása. Mert az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért. A rossz, felszínes, banális, triviális beékelődik mindennapjainkba, de a morális jó kellően mély és radikális ahhoz, hogy változást hozzon – üzeni Parászka Boróka tollából másik publicisztikánk.

Eljut-e a varsói gyors Budapestig,

vagy elakad a nyugat-európairól leválasztott magyar hálózaton? A magyar ellenzék esélyeiről Ruff Bálint politikai tanácsadót kérdeztük, aki szerint az EP-választás ellenzékváltó népszavazássá válhat. Állítja, hogy az embereknek nem a politikából van elegük, hanem az ellenzéki pártokból, amelyektől nem kap politikai ajánlatot, segítséget a világ értelmezéséhez.

Kap viszont a zenészektől és a humoristáktól. „Balkánnak nyugati, Nyugatnak vicc, ahol élünk” – énekli Béke című dalában Azahriah, aki magyarországi poptörténelmet írt azzal, hogy zsinórban háromszor ad stadionkoncertet – az üzletnek sem utolsó siker receptjét Gazdaság rovatunkban ismertetjük. A Szellem rovatban pedig Bödőcs Tibor univerzumába kukkantunk be új könyve és stand-up-estje apropóján. Természetesen terítékre kerülnek a svédek, akik azzal is üldözik szegény magyarokat, hogy direkt szétszerelt bútorokat árulnak, és belesünk a Retyerutyák partijára, ahol Horthy Miklós alakúra vannak vágva a tuják, a kazánház pedig Pakssal van összekötve.